„Autószínház” indul Szegeden
Egynézős, intim színházi előadásokra várja a szegedi REÖK és a Homo Ludens Project a nézőket június 18-ától: a CAR-MEN című előadás-sorozatban négy rövid produkciót egy-egy negyedórás belvárosi autózás során nézhetnek meg az érdeklődők.
Benkő Imola rendező, a Homo Ludens Project művészeti vezetője a REÖK-kel közösen tartott csütörtöki szegedi sajtótájékoztatón elmondta: ötletüket külföldi mintákból vették és dolgozták tovább. Egy New York-i rendezőben merült fel először, hogy a peep show-k mintájára egynézős előadásokat rendezzen. A tengerentúlon ez óriási siker lett, Magyarországon azonban még nincs nagy hagyománya.
A CAR-MEN előadások négy témát dolgoznak fel: a Katarzis-oktatás során Arisztotelész Artúr tanár úr és segédje, Duchamp Marci egymást szóba, heccbe fojtva villogtatják dühvigyorukat. A CAR-MEN pszichóban, melyet Tudat-fuvarnak neveztek el, a színészek arra keresik a választ, hogy mi rejlik a személyiség mélyén. A CAR-MEN akcióban, amely az Übü papa rabul ejt alcímmel fut, Übü papa mindenkit túszul ejt, aki sokat fogyaszt, így Segesvárnál a szabadság- és szerelemhabzsoló Petőfi is rabbá válik. A CAR-MEN koncerten pedig, amely a Partizándalok alcímet viseli, Mosonyi Alíz Magyar mesék sorozatának ihletésére született zenét hallgathatnak a nézők, persze szigorúan egymás után.
Benkő Imola hozzátette: a produkciók nem interaktívak, a néző csak betekinthet egy-egy jelenetben, úgy lehet részese, hogy közben neki nem kell megnyilvánulnia. Így olyan, mintha például egy akciófilmbe csöppenne, de nézőként.
A produkciókat június 18-19-én és 25-26-án láthatják az érdeklődők. Mivel korlátozott a férőhely a „nézőtéren”, előre be kell jelentkezni a REÖK-ben.
Herczeg Tamás, a REÖK vezetője elmondta: mivel a művészetek közt az alternatív színházat is fontosnak tartják, ezért szívesen vettek részt a produkcióban. (MTI)
Ez is érdekelhet

Alexandre Trauner előtt tiszteleg a szolnoki képzőművészeti filmfesztivál

8. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál tajvani és orosz táncegyüttesekkel

Országos táncháztalálkozó 2500 közreműködővel

A siófoki függetlenfilm fesztivál nyertes alkotásai a Rácskertben

Harminc év után jövőre újra Miskolctapolcán az EFOTT

Kiállítás a magyar sportélet áldozatairól

Múzeumok őszi éjszakája: új kiállítás a szegedi Fekete házban

Nyitott porták az őrségi Hétrétország "köztivál"-on

Szimbiózis Napok - kulturális antropológiai fesztivál

A kulturális örökség napjai: városnéző túrák és "időutazás" Baranyában

Huszonhárom film az idei Frankofón Filmnapokon

Kabóciádé bábfesztivál Veszprémben egzotikus előadásokkal

Budaörs Fesztivál utcabállal és koncertekkel

Idén is megünneplik a lótuszvirágzást Szegeden
