Nyitott porták az őrségi Hétrétország „köztivál”-on
Több mint félszáz programmal, különleges zenei produkciókkal, kiállításokkal, színházi előadásokkal, filmvetítéssel és nyitott portákkal készülnek az Őrségben a Hétrétország „köztiválra”.
A nyolcnapos klasszikus összművészeti fesztivált a ruszin népzenét játszó Técsői Banda nyitja augusztus 12-én az őriszentpéteri Pajta Bisztróban.
Augusztus 13-án Müller Péter Sziámi AndFriends ad koncertet a Malom Látogatóközpont nagyszínpadán, előadásukban a készülő új lemezükről is bemutatnak néhány dalt.
A Rendhagyó Prímástalálkozón a népzene és a világzene „nagyjai játszanak” majd augusztus 15-én, a produkcióban énekes szólisták – Herczku Ágnes és Korpás Éva – is közreműködnek. Lovasi András és barátai Véletlen címmel adnak koncertet és ugyancsak a Malom Látogatóközpontban lép fel a Ripoff Raskolnikov Band, a Terra Profonda, a HolddalaNap Zenekar, a Pajta Bisztróban pedig a Tóth Viktor Arura Trió játszik.
A Bogárbálon, augusztus 19-én a Makám zenekar ad interaktív családi koncertet, míg a Pajtaszínházban a flamenco műfajait megjelenítő Alma Flamenca előadás központjában az autentikus falmenco tánc és zene áll majd. Augusztus 20-án, a köztivál zárónapján az Anima musicae kamarazenekar ad koncertet a kercaszomori Református templomban.
A Hétrétország programkínálatában a zenés produkciók, pajtakoncertek mellett színházi előadások, irodalmi estek, kiállítások, gyógynövényismereti és kerékpártúrák is szerepelnek. Szalafőn, az Égig Érő Paszuly Népmeseparkban augusztus 17-én négynapos tánctábor kezdődik. A Hétrét Filmklubban egy héten át peregnek esténként a filmek, többek közt Az állampolgár, az 1945, a Brazilok, valamint a Testről és lélekről című filmeket tűzik műsorra.

A Hétrétország alapítója beszélt arról is, hogy rendezvény ideje alatt az Őrség tizennyolc településén csaknem félszáz nyitott porta várja a látogatókat. A vendégek a saját túraútvonalukat követve bejárhatják az Őrséget, beléphetnek a vidéki udvarházakba, a kézműves műhelyekbe és képzőművészek műtermeibe. Megismerkedhetnek az állattartók, gazdálkodók napi munkájával, a házigazdák pedig őrségi ételkülönlegességekkel fogadják a vendégeiket.
Bővebben: hetretorszag.hu
MTI
Ez is érdekelhet

Őstagokkal lép fel az URH és az Európa Kiadó a Gödörben

Tizenegy előadás a Vidéki Színházak Fesztiválján

Arcus Temporum művészeti fesztivál a Pannonhalmi Főapátságban

Weöres Sándor "kék könyve" a Magyar Nyelv és Magyar Könyv Ünnepén

Öt templom fesztivál Győrött

Egy hét alatt háromezer esemény az Országos Könyvtári Napokon

Egy hetesre bővült a tihanyi Levendula Fesztivál

Vártörténeti séta és toronylátogatás a Vajdahunyadvárban

Csók Palya Beával és Péterfy Borival

Pénteken kezdődik az Örvényesvölgy Fesztivál Zalacsányban

A Művészben lesz a Zsidó Filmfesztivál

Több mint kétszáz film a miskolci CineFest nemzetközi filmfesztiválon

Lámpagyújtással és fényfestéssel indul a Negyed6negyed7 fesztivál

Nárciszünnep Kaposváron

Pingback: Nyitott porták az őrségi Hétrétország “köztivál”-on - StartHírek.hu