Kiállítás a magyar sportélet áldozatairól
A magyar sportélet áldozatai a Holokausztban címmel kiállítás nyílt a Városligeti Műjégpályán.
Amint azt Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója a tárlat katalógusának bevezetőjében megfogalmazta, „a kiállítás a holokauszt-emlékév keretében azokról a sportemberekről kíván megemlékezni, akik életét elvette vagy összetörte ez a soha el nem feledhető korszak”. Mint emlékeztetett rá a sportban megszámlálhatatlan sikert értek el a zsidó származású versenyzők, sportszakemberek és mecénásaik, köztük Hajós Alfréd úszó, az első magyar olimpiai bajnok, Kronberger Lili műkorcsolyázó, az első magyar világbajnok, vagy Keleti Ágnes tornász, a világ legeredményesebb zsidó származású olimpiai sportolónője.
A Budapest Sportszolgáltató Központ – a fővárosi önkormányzat intézménye -, valamint a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum gondozásában megvalósult tárlattal a sok áldozat közül elsősorban a legeredményesebbekre – köztük a labdarúgó Braun Józsefre, a vívó Kabos Endrére és Petschauer Attilára, valamint a sakkozó Steiner Endrére – kívánják ráirányítani a figyelmet.
„Azokra a kiváló emberekre, akik a magyar nemzeti lobogó alatt küzdve állhattak magyarként a dobogó tetején. Azokra, akik közül sokan a többségi nemzettel való azonosulási szándék nyomán még őseik vallását is felcserélték. Erőfeszítéseik, küzdelmeik mégis hiábavalónak bizonyultak, a hálátlan hatalom semmire és senkire sem volt tekintettel” – olvasható a bevezetőben.
A kiállítás tíz darabból álló installáción jeleníti meg a második világháborút közvetlenül megelőző, a világháború alatti, valamint az azt követő időszak sportvilágának képeit, illetve ismerteti tárgyilagosan a korszakot, valamint a legnevesebb áldozatok életútját. A mobil installációkat ezt követően a Műjégpálya Csatolójában helyezik el. A tablók mellett a többi áldozat és túlélő életútja az infópultban elhelyezett adatbázisból érhető el. A kiállítást vetített digitális képanyag egészíti ki.
MTI
Ez is érdekelhet

Határtalan Napok fesztivál Miskolcon

VI. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál

Budapesti Tavaszi Fesztivál: városfesztiválban gondolkodnak

Stettner Sebestyén 18. századi budai szentképfestő kiállítása a Várban

Café de la Danse - Kortárs Tánc Fesztivál Kápolnásnyéken

Mégiscsak lesz Kocsonyafesztivál Miskolcon

A költészet napja: a W.H. és Shakespeare-szonettek a Müpában

Búcsú gálaest és piknik a Nemzeti Színházban

Fesztiválrezsi-csökkentés a Hegyalján

Keleti Éva legendás fotóiból nyílik tárlat a REÖK-ben

Palóc világtalálkozót rendeznek Bátonyterenyén

Kicsomagolták a Fekvő női aktot: Schiele-kiállítás a Szépművészetiben

Gyulai Shakespeare Fesztivál

Titanic Filmfesztivál: öt helyszínen 52 alkotás
