Autósok figyelem! A lovasokat kéretik nagy ívben, dudaszó nélkül előzni!

lovasokAz idén először Kunszálláson rendezik meg a Nyeregszemle című szabadidőlovas találkozó és családi fesztivált. A szervezők arra kérik az országutakon közlekedő gépjárművezetőket, hogy a hét végéig tartó időszakban fokozott figyelemmel közlekedjenek főként az alsóbb rendű utakon.

A május 31.-június 2-i hétvégére mintegy 400 lovas utazik Kunszállásra Magyarország majd minden megyéjéből, többségében lóháton, illetve lovasfogaton. A lovasok többsége kisebb-nagyobb csoportokban, illetve magányosan poroszkálva már úton van. Felbukkanásuk főként a kevésbé járt alsóbbrendű aszfaltozott utak környezetében, a Duna és a Tisza alsó, illetve középső szakaszán a hidaknál és a kompátjáróknál várható. Az autópályákat a felüljárókon keresztül kerülik. A szerdai és a csütörtöki napon Bács-Kiskun megye és Csongrád megye területére érnek.

Mivel a ló alapvetően félénk állat és képes megriadni a legkisebb zajtól is, ezért a szervezők közleményben kérik a közlekedőket, hogy a lovasokat semmiképpen ne köszöntsék autókürttel, és csak lassan, biztonságos távolságban, nagy ívben kerülve előzzék őket.   (ÖS)

nyeregszemle3

Nyeregszemle III. Szabadidőlovas Találkozó és Családi Fesztivál

Programok

Péntek
Lovasprogramok az Arénában:
08:00 – 11:00 Lovasok érkezése, szabad foglalkozás lovardai rend szerint
12:00 – 13:30 LovasÉlet Iskola Csontó Zoltánnal
13:30 – 13:45 A négy alapelem – Lovas karüsszel kisasszonyokkal Furioso North Star lovakkal (Kéktói Ménes)
13:45 – 14:00 Solymászbemutató
14:00 – 15:00 Szalontai Zoltán, Sheriff borjúterelés és westernlovas bemutató
15:00 – 15:30 Fiatal Szabadidomítók műsora
15:30 – 16:00 Csikós bemutató
16:00 – 16:30 Miből lesz a cserebogár? – Hamza Viktória szabadidomítás bemutatója
16:30 – 17:00 A Nyeregszemle lófajtáinak bemutatója
17:00 – 17:30 Nyeregszemle Engedelmességi és Terepverseny Kupa selejtezők
17:30 – 19:00 Seregszemle Főpróba (350-400 lóval)
*
Waldorf Kézműves sátornál
14:00 – 14:30 Népi játékok 4-6 éveseknek
Kiskarám
14:00 – 15:00 Pintér Szabolcs, Okleveles Monty Roberts Instruktor szakmai előadása
Remény alapítvány sátor:
Kézműves foglalkozás, kupontámogatás, kupon sorsolás

Nyeregszemle 2011. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Szombat
Lovasprogramok az Arénában:
08:00 – 09:30 Nyeregszemle Engedelmességi és Terepverseny Kupa Elődöntők
09:30 – 10:30 Lovas Viadal – a jászszentlászlói Kunfakó-ménes és az aggteleki huculosok párbaja Eördögh Andrással és Burinda Tamással
10:30 – 11:00 Fiatal Szabadidomítók lovasbemutatója
11:00 – 11:30 Seregszemle (350-400 lóval)
11:30 – 12:00 Ünnepség:
Mise a Szent Korona színe előtt
A kárpátaljai magyarság által indított lovasfutár érkezése és a határon túli magyarok üzenete fogadása
Fogadja Kovács Imre, Kiskun Kapitány, Kunszállás polgármestere
Ünnepi beszédet mond Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke
Prof. Dr. Hecker Walter, hippológus
12:30 – 13:00 Bugyik Endre és a málhás pónik (mini shetlandi)
13:00 – 14:00 Reneszánsz Lovagi Torna (555 éve királlyá kiáltották ki Hunyadi Mátyást!) – közben a Szent Korona Közszemléje a színpadon
14:00 – 14:30 A Nyeregszemle lófajtáinak bemutatója
14:30 – 15:30 Engedelmességi és Terepverseny Kupa Elődöntők
15:30 – 16:00 Miből lesz a cserebogár? – Hamza Viktória szabadidomítás bemutatója
16:00 – 16:30 Árpád Népe, lovasíjász bemutató
16:30 – 17:00 Pintér Szabolcs, Okleveles Monty Roberts Instruktor szakmai előadása
17:00 – 17:30 Bársony Anett világrekorder csikósbemutatója
17:30 – 17:45 Solymászbemutató
17:45 – 18:00 A négy alapelem – Lovas karüsszel kisasszonyokkal Furuioso North Star lovakkal (Kéktói Ménes)
18:00 – 19:00 Puszták Népe Lovas Viadal
*
Waldorf Kézműves sátornál
15:00 – 15:30 Höcögtető – kisdedjátszó, ölbeli játékok 0-4 éveseknek
15:30 – 16:00 Népi játékok 4-6 éveseknek
Kiskarám
09:00 – 10:30 LovasÉlet iskola Csontó Zoltánnal
Remény alapítvány sátor:
Kézműves foglalkozás, kupontámogatás, kupon sorsolás

nyeregszemle2

Vasárnap
Lovasprogramok az Arénában:
08:00 – 09:00 Lovardai rend szerinti szabadfoglalkozás
09:00 – 09:30 Nyeregszemle Engedelmességi és Terepverseny Kupa Elődöntők
09:30 – 10:00 Seregszemle – Útra kelők megáldása
10:00 – 10:30 Székely Kapu-avatás Kunszállás Főterén
10:00 – 10:30 Höcögtető – kisdedjátszó, ölbeli játékok
10:30 – 11:00 Lovas Viadal – a jászszentlászlói Kunfakó-ménes és az aggteleki huculosok párbaja Eördögh Andrással és Burinda Tamással
10:30 – 11:00 Népi játékok 4-6 éveseknek a Waldorf Kézműves sátornál
11:00 – 11:30 Miből lesz a cserebogár? – Hamza Viktória szabadidomítás bemutatója
11:30 – 12:00 Kiskun Művészeti Alapiskola kunszállási néptánccsoportjai táncbemutatói
12:00 – 12:30 Vesszőparipa-verseny
12:30 – 12:45 A négy alapelem – Lovas karüsszel kisasszonyokkal Furuioso North Star lovakkal (Kéktói Ménes)
12:45 – 13:00 Solymászbemutató
13:00 – 13:30 Bársony Anett világrekorder csikósbemutatója
13:30 – 14:00 Puszták Népe Lovas Viadal
14:00 – 15:00 Reneszánsz Lovagi Torna
15:00 – 15:30 Nyeregszemle Engedelmességi és Terepverseny Kupa – Döntő
15:30 – 16:00 Árpád Népe, lovasíjász bemutató
16:00 – 17:00 Fiatal Szabadidomítók műsora
*
Waldorf Kézműves sátornál
15:00 – 15:30 Höcögtető – kisdedjátszó, ölbeli játékok 0-4 éveseknek
15:30 – 16:00 Népi játékok 4-6 éveseknek
Remény alapítvány sátor:
Kézműves foglalkozás, kupontámogatás, kupon sorsolás

Mindhárom nap folyamatosan:
Ingyenes lovaglás és lovaskocsizás
Patkolókovács bemutató a Magyar Patkolókovácsok Egyesülete által
Hintalovas játszótér, vesszőparipa versenyek, hordólovaglás, kisdedjátszó
Népi játszótér: mocsárjárás, zsákbafutás, kaptárjáték, tatárdobás, patkódobás, gólyalábazás, célbadobás
Játszóház a félegyházi Waldorf óvodával és iskolával
Kincskereső mesejátszótér: A király kincsesládikóját Bibircsók, a sárkányföldi boszorka elrabolta, és a király lányait madarakká változtatta! Akik az ellopott kincs nyomára kelnek, a madárrá változtatott királylányoktól kell megszerezniük a kincsesládikó kulcsát, majd mocsáron-folyón átkelve, a hétfejű sárkányt legyőzve lelhetik meg a kincset.
Útvesztő: Hallottál már a Minotaurus legendájáról, a labirintusok csodálatos világáról? Van elég kitartásod, figyelmed, bátorságod? Járd be velünk a Nyeregszemlén felállított labirintust!
Kisállat-simogató
Íjászat a Magyar Turán Alapítvány jurtájánál
Kunszállás honfoglalás-kori jurta
Végvári Vitézi Játékok: szablyavívás, kelevézharc, várépítés szalmabálákból, várostrom, alternatív történelemóra a honfoglalás korából és török hódoltság korából
“ARANYKOR: Árpád-házi királyaink történelmi cselekedetei” – A Lakitelek Népfőiskola és a Lovas Nemzet folyóirat országos gyermekrajz-pályázatának kiállítása
Lovas Nemzet és a Lovas Nemzet Junior
Puravjev Batmayagmar mongol festő kiállítása jurtában
Solymásztábornál portréfotózás a madarakkal
Esténként táncház, tánctanítás Balla Zoltánnal és Balla Tímeával (Galgahévíz)

Fotó: Bús Csaba

nyeregszemle1