Májuskirályt választanak a Monostori Erődben
A pünkösdi hétvége mindegyik napján egy-egy májuskirályt választanak a komáromi Monostori Erődben, ahol a feladványok között agytorna, katonai ügyességi vetélkedő és kreatív fotózás szerepel.
A három király egy évig hozzátartozóival ingyenesen vehet részt az erőd programjain.
A rendezvénnyel a 18. század elején divatban lévő szokást elevenítik fel, amikor a huszárezredekben májuskirályt választottak és a legügyesebb, legrátermettebb katona egy évig különféle kiváltságokban részesült.
Szombaton minden látogató három rejtvényt kérhet a pénztárban és a megfejtéseket is ide várják, majd délután négykor kisorsolják a nyertest. Ezt a programot olyan látogatóknak ajánlják, akik még nem jártak az erődben, és a túrát játékkal szeretnék kiegészíteni.
A következő napon az erőd udvarán tíz pontot kell térkép alapján megtalálni és ezeken többek között szögtávcsővel kell bemérni az ellenség állásait, vagy átjutni egy hálókból szőtt, csengővel ellátott akadálypályán.
A hétfői májuskirály pedig az lehet aki, különleges fotókat készít az erődről, és a képe a legtöbb szavazatot kapja egy hét alatt az erőd Facebook-oldalán. A pontos fotótémát vasárnap este árulják el a www.fort-monostor.hu oldalon. (MTI)
Ez is érdekelhet

Jégvarázs Fesztivál Szegeden

Góvardhana, az Édességhegy Ünnepe

A régió legnagyobb, legkorszerűbb BMX pályája Dunakeszin

Ismét Nyelvparádé a Millenárison

Balatoni halászünnep Vonyarcvashegyen

Civilek ünnepe Egerben

Végvári vigasságok Egerben

7. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczibányi Téren

Hadijáték az 1848-49-es szabadságharc szolnoki csatájának emlékére

Koronázási ünnepi játékok Székesfehérváron

Falvak Ahol Lehetetlen Unatkozni - másodszor

Gyermeknap: megnyílnak a tűzoltólaktanyák

Gőzfelhős nosztalgiavonat indul a Koronázási Hétvégére

Kállai Kettős Néptáncfesztivál Nagykállóban
