Több mint száz vendégművész alkotása a Budapest Galériában
A Budapest Galéria nemzetközi művész-csereprogramjában 1989 és 2013 között részt vett több mint száz külföldi vendégművész alkotásaiból látható válogatás péntektől Budapesten, a Lajos utcai kiállítóházban.
A nemzetközi művész-csereprogram huszonnégy évének anyagából több mint száz külföldi, köztük német, francia, portugál és osztrák alkotók egy-egy munkája lesz látható a galéria mindkét szintjén. Festmények és grafikák mellett fotókat és szobrokat, valamint az utóbbi években készült intermédia munkákat, például videókat mutatnak be – mondta Szotyory László, a csereprogram vezetője, a kiállítás kurátora.
A munkák többsége budapesti impressziók hatására készült, de bemutatkoznak olyan alkotók is, akik otthoni témájukat folytatták a magyar fővárosban.
Szotyory László kifejtette: a Budapest Galériának 1990 óta van nemzetközi cserekapcsolata tíz európai várossal, köztük Lisszabonnal, Párizzsal, Strasbourggal, Stuttgarttal és Béccsel. A partnervárosokból a galéria minden évben egy vagy két hónapra látja vendégül a Klauzál téren lévő két műteremlakásban a művészeket, akik távozásuk előtt a fővárosnak ajándékozzák egy-egy munkájukat. A külföldi városok cserébe budapesti művészeket fogadnak be szintén egy vagy két hónapra a kinti alkotóhelyekre.
A program vezetője hangsúlyozta: minden évben pályázat útján választják ki azokat a művészeket, akik néhány hónapig külföldön alkothatnak. „Az utóbbi években kétszáz, kétszáznegyven magyar művész pályázott a 16 vagy 17 helyre” – tette hozzá.
Szotyory László azt is elmondta, hogy az 1989 óta készült munkákat a BTM Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumában őrzik, a gyűjtemény jelenleg mintegy 250 művet tartalmaz. A tárlat augusztus 25-ig tart nyitva. (MTI)
Ez is érdekelhet

Indul a BuSho - 15 órányi rövidfilm a versenyprogramban

MITEM: Kortársaink, a klasszikusok

Kis könyves éj 27 könyvesboltban

Értelmezések: országos diákszínjátszó találkozó Dombóváron

Elkezdődött a Nyitott Levéltárak 2013 programsorozat

Húsvéti kézműves vásár a Petőfi Csarnokban

Kaposfest: Válogatott kamarazenészek a pódiumon

Ars Sacra Fesztivál: zenei, művészeti programok országszerte

„Muzsikál az erdő” a Királyi Erdőben

Múzeumok éjszakája: a hétvégén zár a Lumú Reigl-kiállítása

Távol van-e Távol-Kelet? Ázsiai-magyar kulturális fesztivál

Debreceni őszi fesztivál tizenhárom napon át

Imázsia Kínai Filmhét az Urániában

Textil+ - A 4. Textilművészeti Triennálé anyagából válogatott kiállítás
