Értelmezések: országos diákszínjátszó találkozó Dombóváron
Értelmezések címmel a hét végén Dombóváron rendezik meg az idei országos diákszínjátszó találkozó első részét, amelyen tizennégy produkciót mutatnak be a regionális döntőkön legjobban szerepelt csoportok.
A találkozó idén először három részből áll, az első, dombóvári rendezvényen irodalmi műveket színpadra állító együttesek lépnek fel, április 26-án és 27-én Pápán Kapcsolódások címmel az improvizációra épülő darabokat mutatják be, május 17-én és 18-án Kecskeméten Lehetőségek címmel az ígéretes előadásokat viszik színre – mondta Szalai Ádám, az Országos Diákszínjátszó Egyesület szervezője kedden az MTI-nek. Hozzátette: a három résszel a korábbinál több – harmincöt-negyven – produkció jut el az országos találkozóra.
A pénteken kezdődő kétnapos dombóvári eseményen négy hagyományos színjátszó csoport mellett többségében drámai tagozatos középiskolák együttesei, mintegy kétszáz színjátszó lép fel.
Kortárs és klasszikus művek egyaránt szerepelnek az irodalmi adaptációk között. Két csoport Shakespeare-darabot dolgoz fel: a győri Arrabona Diákszínpad ifjúsági csoportja Nincsen apám címmel a Hamletet saját értelmezésben állítja színpadra, a veszprémi Lovassy Színpad pedig Hamlet Rómeó akar lenni című produkcióját Shakespeare-szövegekkel való játékként határozza meg, amelyhez Arany János, Mészöly Dezső és Márton László fordításai mellett saját írásokat használnak fel.
A diákszínjátszók emellett Mihail Bulgakov, Arthur Miller, Carlo Goldoni, Caryl Churchill, Háy János műveit írják, játsszák, gondolják tovább negyven-ötven perces előadásaikban.
A prózai darabok mellett két táncjáték is műsoron lesz: a nagykállói Godot Előőrse nevű együttes García Lorca Bernarda Alba háza című drámájának mozgásadaptációját adja elő, az Aula Mozgáscsoport pedig Gabriel García Marquez Szerelemről és más démonokról című regényéből kiinduló mozgásszínházi előadással jelentkezik.
Hajós Zsuzsanna, az egyesület elnöke elmondta: a négy-öt legjobb előadást a találkozó júniusi gáláján láthatja a közönség, amelyet a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) keretében rendeznek meg. (MTI)
Ez is érdekelhet

Több korosztályhoz szól a balatonszemesi Szemes Fesztivál

Az Omega Testamentum nyitja a Cervinus Művészeti Fesztivált a Szarvasi Vízi Színházban

Múzeumok éjszakája: különleges normann sisak Debrecenben

Sziget - Mai fellépők: Rihanna, Parov Stelar, Movits!, Buika

Színházi fesztivál a szegedi régi zsinagógában

Válság, szegénység, szolidaritás: a Szépírók Társasága IX. Irodalmi Fesztiválja

Dánia lesz az ELTE TáTK dokumentumfilm-fesztiváljának vendége

Bábmaraton a szombati Kolibri Fesztiválon Budapesten

BTF: színházi bemutatók és nemzetközi színházi találkozó a programban

A vígjátékoké a főszerep az idei Agria Nyári Játékokon

Shakespeare 450 - Fesztivál a Bethlen Téri Színházban

ArteKino: Ingyen nézhetsz európai fesztiválfilmeket!

POSZT: Kiállítással emlékeznek Weöres Sándorra és Gobbi Hildára

Bor, mámor… Bénye
