Öt templom fesztivál Győrött
Öt nagy felekezet templomai öt napon át adnak otthont Győrött az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő kulturális és vallási programjainak.
2013.05.09-13.
A koncertek és a vallási szertartások, a színházi produkciók, és a templomtörténeti előadások az elfogadásról, a kultúrák és a vallások közötti párbeszéd fontosságáról szólnak – mondta Borsa Kata, a rendező Karzat Színház Nonprofit Kft. programigazgatója.
A Budapesti Vonósok kamarazenekar az ökumenikus fesztivál nyitóestjén kortárs szerzők műveit szólaltatja meg a zsinagógában Kovács Zoltán vezényletével. Másnap ugyanott a Pénzügyőr Zenekar Verdi, Händel és Alfred Reed műveiből játszik Kapi-Horváth Ferenc vezényletével.
A 40 éves Muzsikás együttes szombaton a református templomban, a gyimesi népzenei hagyományokat őrző Gordon-Gardon Duó aznap a görögkatolikus templomban ad koncertet. Ferenczi György és a Rackajam Gérecz Attila verseire komponált lemezét mutatja be az evangélikus Öregtemplomban vasárnap. A szlovák Pressburger Klezmer Band a református templomban lép fel a fesztivál utolsó napján, május 13-én hétfőn.
Újdonság lesz idén több szabadtéri program, amelyeknek az ”Öt templom utcája”, a Kossuth utca lesz a helyszíne. Gulyás László vándormuzsikus és komédiás buszmegállókban mesél a várakozóknak, a Langaléta Garabonciások gólyalábasai és pantomimesei pedig a Nap és a Hold elrablásának történetét adják elő utcaszínházi előadásban.
Székely Zoltán művészettörténész sorra járja a házigazda templomokat és a helyszínen mutatja be építészeti, képzőművészeti értékeiket az érdeklődőknek. A templomtörténeti előadások előtt ma is aktuálisnak tartott régi hitbeszédeket, igehirdető szövegeket olvas fel Janik László színművész az egybegyűlteknek. A katolikus templomban gregorián workshopot, az evangélikus Öregtemplomban gospel workshopot tartanak. A vasárnapi miséken és istentiszteleteken zenei produkciók hangzanak el a szertartások alatt.
A fesztivált, amelynek spirituális hangulata lehetőséget kínál arra, hogy közelebb kerüljünk a másik ember hitéhez, lelkiségéhez az elfogadás jegyében, támogatta egyebek között Győr város és az Új Széchenyi Tervnek az érintett városrészt, Újvárost rehabilitáló programja – mondta a programigazgató.
mti /fesztikörkép / karzat.hu