Több mint félszáz program, negyven borászat a szekszárdi szüreti napokon

A Szekszárdi Szüreti Napok igazi összművészeti fesztivál: több mint félszáz program, koncert, kiállítás, színházi előadás, a borudvarban pedig csaknem negyven borászat várja a hétvégén a szekszárdi szüreti napok közönségét.

Négy napon át igényes programokkal, kiállításokkal, koncertekkel, borkóstolóval, a tájegységre jellemző ételkínálattal várják a városba látogató vendégeket. Hivatásos művészek mellett sokféle műfajban amatőr művészeti csoportok, alternatív zenekarok, utcabál, disco szórakoztatják a közönséget.

A rendezvény leglátványosabb eseménye a szombat délutáni Szüreti felvonulás. A menetben megjelennek a szürettel kapcsolatos eszközök, hagyományok, színpompás viseletek, civilek, néptáncegyüttesek és intézmények kreatív formációi.

A szombat esti folklórműsorban megválasztják 2014. év Szüreti táncos párját, akik egy évig viseli a kitüntető címet, és 2015-ben a rendezvény arcai lesznek.

A Borudvarban szekszárdi borászok kínálják a hegy levét.

A fesztivál első programja idén is a Szeretet lángja elnevezésű szemléletformáló előadás lesz, amelyben egészséges és segítséggel élő emberek együtt lépnek színpadra. A gyerekeket szombaton és vasárnap történelmi játszóházzal várják, a hangversenyszínpadokon mások mellett a Balkán Fanatik, Herczku Ágnes zenekara, Szalonna és Bandája, Horváth Charlie és a Neoton együttes ad koncertet, a Budapest Klezmer Band a Hegedűs a háztetőn című musicalből játszik.