Athe Sam: roma összművészeti fesztivál a Gödörben

athesamMagyar és külföldi fellépőkkel, kiállítással, irodalmi esttel, filmvetítésekkel és táncházzal várják az érdeklődőket a roma kultúrához és a cigányság aktuális kérdéseihez kapcsolódó ingyenes Athe Sam (Itt vagyunk) roma összművészeti fesztiválra június 4. és 9. között a budapesti Gödör Klubban.

Roma és nem roma művészek közös produkciói, valamint a tehetséggondozás is szerepel az immár hatodik eseménysorozaton. A hazai fellépők mellett szlovák, cseh, erdélyi és francia előadók, iparművészeti kiállítás, roma témájú dokumentum- és játékfilmek, cigány jósda is szerepel a programban – közölték a szervezők.

A fesztivál zenei felhozatalában autentikus oláh- és beáscigány folkzenekarok, dzsessz, és más műfajok is képviseltetik magukat. A hazai fellépők között van az Athe Sam zenekar, a Szakcsi Trio, a Karaván Família, a Khamoro, a Kék láng és a Romano Drom. A Bárdos Deák Ági zenekara, a Bardo cigányzenészekkel kiegészülve lép színpadra.

Erdős Virág költő művei Ezt is el címmel szólalnak meg Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Paizs Miklós és a Romano Drom zenészeinek közreműködésével. A Kalocsai Hagyományőrző Csoport zenével és tánccal vegyített előadásában cigány hagyományok elevenednek meg.

Szlovákiából érkezik az 1997-ben alakult Kokavakere Lavutara zenekar, amely az egyik utolsó képviselője Szlovákia generációról generációra öröklődő hagyományos cigányzenét játszó együtteseinek. A csehországi Terne Chave zenéjében a roma folkzene határait feszegetve a dzsessz, a latin, a blues, a rock, a flamenco elemei keverednek a modern, nagyvárosi groove-okkal. Román zenészekből áll a dél-franciaországi Traio Romano zenekar, amely flamencóval fűszerezett tradicionális román cigány slágerekkel szórakoztatja a közönséget.

Kiállítást rendeznek Gábor Lali erdélyi alkotó műveiből Cigány Rezek Ragyogása címmel, amely a roma rézművességből táplálkozó iparművészi tárlat. A művész újraalkotja, “szimulálja” a mindennapi tárgyakat, például egy pár cipőt, hegedűt, kalapot vagy akár a bibliát.

A Gödör Klub szabadtéri vetítőjében roma témájú dokumentum- és nagyjátékfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők, Julcsi jósdájába betérve többet tudhatnak meg jövőjükről.

A fesztivál célja, hogy a művészet eszközeivel teremtsen kereteket a kultúrák közötti párbeszédnek, hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és az emberi méltóság tiszteletéhez. Az esemény hosszabb távon hozzájárul a roma társadalommal kapcsolatos előítéletek leküzdéséhez – írták a szervezők. (MTI)