Megkezdődött a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál

Megkezdődött pénteken a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál, amelyen operajógával, táncelőadásokkal, valamint kerékpáros és csónakos túrákkal egybekötött minikoncertekkel várják a közönséget három napon át.
A fesztivál Németh Hajnal Auróra divatbemutatójával és Bocskay Anna kiállításával vette kezdetét Tiszafüreden, ahol délután klasszikus zenére végzett jógaórán vehettek részt az érdeklődők.
A nyitó gálaestet a tiszafüredi Morotva félszigeten rendezik, ahol fellép a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és a szolnoki kibővített Bartók Béla Kamarakórus Sándor Szabolcs vezényletével. A Radó Denise színésznő rendezte esten fellép mások mellett Miklósa Erika, Bakos Kornélia, Vizin Viktória és Nyári Zoltán operaénekes, valamint Báll Dávid zongoraművész.
Szombaton Tour D’Opera címmel egy 67 kilométeres kerékpártúrát rendeznek a Tisza-tó körül, amelynek 11 megállóján minikoncertekkel készülnek. Ezeken mások mellett fellép Horgas Eszter fuvolaművész, Lajkó Félix hegedűművész, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató több résztvevője, a Moltopera társulata, a Talamba Ütőegyüttes, valamint a Mozdulat Táncműhely művészei is.
Vasárnap a Boat D’Opera elnevezésű túrán a kerékpárok helyett csónakokkal juthat el a közönség a minikoncertek helyszíneire. Ezen a napon fellépnek mások mellett a Magyar Állami Operaház művészei, a Budapest Klezmer Band, Szirtes Edina Mókus hegedűművész a Szirtes vonósnégyes közreműködésével, a H2O Synchro SE szinkronúszói pedig erre az alkalomra készített koreográfiával várják a közönséget.
Bővebb info: operaofthenature.com
MTI