SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

Huszonhét nemzetközi amatőr és profi táncprodukciót láthat a közönség a csütörtöktől vasárnapig a Mu Színházban zajló SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál programjában.

A szakmai zsűri ebben az évben több mint 120 beérkezett pályázatból választotta ki a részt vevő produkciókat, amelyeket a hét folyamán először mutatnak be közönség előtt.

A 2005 óta megrendezett SzólóDuó Fesztivál nemzetközi szakmai találkozó, amely alkalmat teremt a párbeszédre az egyes táncirányzatok képviselői között. Az eseményt szervező Orkesztika Alapítvány a fesztivál során lehetőséget kínál az alkotóknak, hogy művészi elképzeléseiket szabadon bemutathassák.

Az idei fesztivált négy jelölőkör előzte meg Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók videón adhatták be jelentkezésüket.

Azok, akik továbbjutottak, a program során személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől. A díjakat a zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján ítélik oda. A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2015 Gálaesten láthatja a közönség január 18-án.

A gálaesten fellép Anna Piotrowska lengyel táncos, pedagógus, koreográfus, a lengyelországi társfesztivál vezetője és a szintén lengyel Aleksandra Bozek-Muszynska, a 2014-es fesztivál győztese.

A korábbi évekhez hasonlóan számos kísérőprogramot is rendeznek. A Kontakt Táncért Alapítvány és az Orkesztika Alapítvány évek óta zajló pályázati kezdeményezése, az Ork-Kota Platform 2015 keretében egyperces táncfilmeket láthatnak a vendégek, valamint több nyitott, szakmai beszélgetésre is sor kerül.

Délelőttönként a MOHA – Mozdulatművészek Házában szervezett szakmai műhelyfoglalkozásokon Anna Piotrowska és Spala Korinna kurzusára várják a profi és a kezdő táncosokat.

Idén ünnepli tízéves évfordulóját ünnepli a szervezők együttműködése a lengyel partnerrel és a budapesti Lengyel Intézettel, ezért kiállítás keretében bemutatják a korábbi évek lengyel előadásaiból a fesztivál keretében készült felvételeket.

Az Orkesztika Alapítvány 1991-ben létrejött országos hatáskörű, közhasznú szervezetként lehetőséget biztosít az érdeklődőknek és a művészeknek a táncművészet területén tanulásra, alkotásra, információáramlásra, tudományos kutatásra, önkifejezésre valamint fejlődésre.

A szervezet fő működési helyszíne a MOHA nyitott stúdiója, amely tanfolyamok, intenzív kurzusok helyszíne, továbbá otthont ad a tánc ihlette társművészeti eseményeknek, képző- és fotóművészeti kiállításoknak és közösségi eseményeknek. A stúdióban elérhető az Orkesztika Alapítvány gyűjteménye is, amelyben tánctörténeti fotó- és videó ritkaságok mellett az alapítvány kutatói, hagyatékfeltárói munkájának eredményeit tartalmazó szakkönyvek is megtalálhatók.

További információ: http://www.szoloduo.com/

MTI