Budapesti Hay Fesztivál: sok érdekes ember egy helyen

hay-festivalNicole Krauss amerikai regényíró, Odile Decq építész és Carl Bernstein amerikai oknyomozó újságíró is a vendége lesz a második budapesti Hay Fesztiválnak, amelyet május 17. és 21. között tartanak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Közép-Európai Egyetemen és az Akvárium Klubban.

Paul Greatbach, a fesztivál elnöke elmondta, a fesztivál célja, hogy sok érdekes embert hozzanak egy helyre, hogy eszmét cseréljenek. Mint fogalmazott, a rendezvény olyan lesz, mint egy hatalmas kerekasztal-beszélgetés, ahol mindenki megoszthatja saját gondolatait és történeteit. „A költőnek hallania kell a matematikust, a matematikusnak a költőt vagy a történészt” – hangsúlyozta Paul Greatbach, aki szerint az idei fesztivált a tavalyi tapasztalatokra alapozva bővítették négy naposra.

Az elnök szólt arról is, hogy a 25 éve alapított Hay Fesztivált a kezdetekben azért rendezték meg, hogy elvigyék a kultúrát olyan helyekre, ahol nem jut rá elég figyelem, Budapest esetében azonban természetesen nem ez volt a cél, hiszen itt élénk kulturális élet zajlik. Paul Greatbach szerint Budapest inspiratív hely, a fesztivál vendégei is szívesen jönnek a magyar fővárosba.

Elárulta, hogy idén nemcsak magyar alkotókat fognak elvinni a külföldi Hay fesztiválokra – tavaly Dragomán György szerepelhetett Spanyolországban -, hanem megpróbálják felhívni a figyelmet a magyar borokra is. Senki nem tud arról, milyen jó borok készülnek Magyarországon – tette hozzá.

A fesztiválnak nincs központi témája, hanem egy alapgondolat köré épül: minden beszélgetés célja, hogy gondolkodásra serkentse a hallgatóságot, új nézőpontokat kínáljon a világról, amelyben élünk – vélekedett a budapesti rendezvény igazgatónője, Sheila Cremaschi, kiemelve, hogy a meghívott vendégek nemcsak kiemelkedő alkotók, gondolkodók, de kiváló előadók is.

Példaként Germaine Greer világhírű ausztrál feminista írónőt említették, aki Paul Greatbach szerint akkor is érdekes előadást tartana, ha a „telefonkönyvet olvasná fel”. Az írónő Shakespeare szeretői címmel tart majd előadást a fesztiválon.

A vendégek közül kiemelték Nicole Krausst, a Nagy Palota, A szerelem története és a Betéved az ember egy szobába című kötetek szerzőjét, akit a The New York Times „az Egyesült Államok egyik legjelentősebb regényírójaként” tart számon. Itt lesz a Watergate-botrány egyik kirobbantója, Carl Bernstein amerikai oknyomozó újságíró, illetve a számos elismerés mellett Premio Mondelli-díjjal is kitüntetett Esterházy Péter, akivel Peter Florence, a Hay Festival alapító igazgatója beszélget majd.

A programfüzet szerint a fesztivál vendége lesz Marcus du Sautoy, az Oxfordi Egyetem matematikaprofesszora, aki Lovász László matematikussal beszélget, egyben bemutatja Finding Moonshine: A Mathematician’s Journey Through Symmetry című legújabb kötetét. Találkozni lehet Owen Sheers, a The Blue Book és a Skirrid Hill című verseskötetek, valamint a Resistance című regény írójával, és Eurig Salisbury költővel, aki gyerekverseivel vált nemzetközi hírűvé. Budapestre látogat Fernando Savater spanyol filozófus, hazájában ünnepelt tanulmányíró és író, a francia Odile Decq építész pedig a kortárs építészetről beszélget majd Martha Thorne-nal, a Pritzker-díj ügyvezető igazgatójával. A London School of Economics két világhírű közgazdásza, Michael Cox és Adam Austerfield arról beszélgetnek, milyen globális politikai és gazdasági változásokra számíthatunk Kína, India, Latin-Amerika és más fejlődő nemzetközi piacok felemelkedése következtében.

A fesztiválnak lesznek magyar vendégei is: a gyerekeket Finy Petra író, Farkasházi Réka és zenekara szórakoztatja. A zenés estéken a CEU-ban a tehetséges fiatal magyar muzsikusokból verbuválódott Classicus Ensemble, az Akvárium Klubban a minneapolisi Dark Dark Dark, a finn French Films folkzenekar lép fel, valamint Závada Péter, Simon Márton, Pion István, Sirokai Mátyás és az Amoeba Band slam költészettel és zenével szórakoztatja a közönséget.

A 2013-as Budapesti Hay Fesztivál teljes programja a hayfestival.org/budapest, valamint a www.hungarofest.hu oldalon olvasható.

mti