Összművészeti fesztivál és Túri Vásár Mezőtúron
ArTúr elnevezéssel összművészeti fesztivál kezdődik szerdán Mezőtúron. A négynapos kulturális eseménysorozatot követően vasárnap tartják az Alföld egyik legrégibb hagyományőrző rendezvényének számító Túri Vásárt a Hortobágy-Berettyó menti településen.
Az arTúr fesztiválon a fotózás iránt érdeklődők Kara Milán Nézőpontok című kiállítását tekinthetik meg, a népzene kedvelői a Kolompos és a Szeredás zenekart hallgathatják, a komolyzene rajongói Lévai Mária hárfaművész játékát élvezhetik, a könnyűzenei koncerteken pedig a Pokolgép, Tóth Gabi és a Neoton Sztárjai lépnek a közönség elé. A fesztivál eseményeinek többek között a Közösségi Ház, a Folk udvar, a városi galéria, a katolikus templom és a református templomkert ad helyet.
A vasárnapi Túri Vásárra az előzetes jelentkezések alapján az Alföld szinte minden részéből várnak szűcsöket, bőrdíszműveseket, lószerszámkészítőket, kézi szövőket, fazekasokat, valamint mézeskalács-készítőket, és több mint tízezer látogatóra számítanak.
Az évszázadokon át országos eseménynek számító Túri Vásárról legendák mesélnek, „sátrait” még egy népdal is megörökítette. Az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején átmenetileg elhalt, mert az akkori politika nem tartotta célszerűnek az egyéni termelők és kisiparosok vevőkörének fönntartását éppen Mezőtúron, az ország első szövetkezetinek kikiáltott városában. Emléke azonban tovább élt, és 1978-ban, a város fennállásának 600. évfordulóján újra megrendezték a vásári forgatagot.
mti
Ez is érdekelhet

Országos Hadi Kulturális Fesztivál Tapolcán

Jön a nyolcadik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál

PannonParát kap a legijesztőbb mozi

Kezdődik a Zsolnay Fesztivál és az Egyetemi Napok Pécsett

Fesztiválon mutatják be a zsidó kultúrát Szegeden

A magyar kultúra napja: változatos kulturális programok Bács-Kiskun megyében

SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivál

Tangó, sushi és fesztiváldíjas alkotások a Mozinet Filmnapokon

Színészzenekar lép színpadra a Magyar Színházban a Színházak éjszakáján

A nimfomániással kezd a Lars von Trier fesztivál a Toldiban

Norvég filmfesztivál az Örökmozgóban

Margó Irodalmi Fesztivál 2014 – Lapozz bele a városba!

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csaknem 150 kiállítóval

Shakespeare Fesztivál Gyulán
