SportPont Fesztivál az egyetemisták sportolásának népszerűsítésére

sportpontIdén harmadik alkalommal rendezik meg a SportPont Fesztivált, amelynek célja, hogy népszerűsítse a mozgást azon egyetemisták és főiskolások körében, akik egyáltalán nem, vagy nem rendszeresen sportolnak.

A budapesti sajtótájékoztatón Simon Gábor főszervező, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja elmondta, hogy a rendezvénysorozatra most először kerül sor a MEFS, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közös szervezésében.

„Szeretnénk felhívni a hallgatók figyelmét arra, hogy az egyetemek sportpályáin milyen sportágakat próbálhatnak ki. A résztvevőket a Sportpont pontrendszerrel igyekszünk minél gyakoribb sportolásra ösztönözni” – jelentette ki Simon Gábor, majd hozzátette, hogy a hallgatók a SportPont Fesztivál egy-egy állomásán négy pontot gyűjthetnek, összesen pedig 15-öt. Érdemes igyekezniük, mert a legtöbb pontot szerzők között összesen 13 ezer ajándékot sorsolnak ki, többek között okostelefonokat, táblagépeket, EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója)-belépőket és egy külföldi utazást is.

„Az egyetemista kor az utolsó szakasz az emberek életében, amikor még rá lehet szoktatni a rendszeres mozgásra” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Tóth Miklós, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, aki szerint az élethosszig tartó mozgás öröme is biztosított az emberek számára azzal, hogy a teljes magyar sport a MOB felügyelete alá került.

Kovács Antal olimpiai bajnok, a MEFS és a MOB elnökségi tagja arról beszélt, reméli, hogy pár év múlva emelkedni fog azoknak a hallgatóknak a száma, akik maguktól is sportolnak. A program célja egyébként az, hogy négy év alatt megduplázzák a jelenleg rendszeresen sportoló hallgatók számát.

A SportPont Program Road Show-ja szerdán Győrben indult, pénteken Budapesten folytatódott, a következő állomások pedig április 23-án Egerben, 24-én Pécsett, 25-én Szegeden, május 15-én pedig Nyíregyházán lesznek. A fesztivál keretében több mint 40 sportágat próbálhatnak ki a hallgatók, többek között olyanokat, mint a barátnőcipelés, falmászás és a sörpingpong. Az eseménysorozat június 25. és 30. között a zánkai EFOTT-tal zárul, több sportágban ekkor kerül sor majd a döntőre. (MTI)

Az egyik fesztiváljátékot, a kötéltánc/Slackline-t próbálják ki Joó Abigél és Ungvári Miklós cselgáncsozók a SportPont Fesztivált bemutató sajtótájékoztatóján az ELTE-BME sporttelepén 2013. április 19-én. MTI Fotó: Beliczay László