Nemzetközi nagymesterek a zalakarosi sakkfesztiválon

sakkTizenhárom nemzetközi nagymester és egy magyar női nagymester is asztalhoz ül a jövő szerdától május 30-ig tartó XXXII. Zalakarosi Sakkfesztiválon, amely egyben magyar női és férfi nyílt bajnokság is.

Novák Ferenc polgármester az eseményt felvezető szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: eddig tizenkét országból 137 versenyző jelezte részvételi szándékát, a létszám még nőni fog, és a kísérőkkel együtt több száz vendége lesz Zalakarosnak.

Horváth Tamás, a magyar szövetség alelnöke, a viadal főigazgatója – aki a férfi válogatott szövetségi kapitánya is – kitért rá, hogy az indulókra kilenc forduló vár. A zárónapon 8.30 órakor lesz a kezdés, a többi napokon 15 órakor.

Amint fogalmazott: a bejáratott, nagy múltú zalakarosi viadalon szerepelnek majd a Maróczy Géza Központi Sakkiskola ifjúsági versenyzői is, aki “már vannak olyan szinten, hogy megnehezítsék a nagymesterek dolgát.” (MTI)