Szeptember 8-án rendezik a 28. Nike Budapest Félmaratont
A nyári szünet után szeptember 8-án a 28. Nike Budapest Félmaratonnal kezdődik az őszi futószezon.
Tavaly 11400 sportember érkezett célba a félmaratonin. Rekord számú egyéni futó rajtolt, soha korábban ennyi félmaratonista nem jelentkezett egyik versenyen sem. 54 országból több mint 1500-an érkeztek Budapestre, hogy itt teljesítsék a távot.
A magyar főváros igen vonzó a futók körében, köszönhetően annak is, hogy kevés helyen rendezik a versenyeket úgy, mint itt, a város legszebb pontjain vezet az útvonal és ez különleges élményt, többleterőt ad a ’loholóknak’. Ha energiájuk engedi – távolról – hét kerület szépségeiben is gyönyörködhetnek. Az esemény sikere talán annak is betudható, hogy a 21.097,5 méteres távot váltással párosok, sőt triók is teljesíthetik.
A félmaratont a páros 11,4 km – 9,7 km elosztásban futhatja. A trojkatagokra pedig ezek a résztávok várnak: 8,2 km – 4,6 km – 8,3 km. A kezdőknek, a kisebbeknek sem kell otthon maradniuk – a Nike Ligetkör 3,5 kilométeres távja várja őket.
Erre a versenyre akár még a szurkolók is beállhatnak. A félmaraton szeptember 8-án reggel kilenckor indul.
Ez is érdekelhet

Ismét lépcsőfutás az Erzsébet-kilátóban

Nyári Sportágválasztó jövő szombaton a siófoki Nagystrandon

Strandok éjszakája: hab-party, retro-diszkó, aqua zumba

Ma rendezik meg az utolsó Critical Mass kerékpáros felvonulást

Behajtási ünnep és darufesztivál a Hortobágyon

XIX. Ezoterikus Karácsonyi Fesztivál

Éjszakai távlovas futam Komlón

Vasárnap Budapest Jógafesztivál

Magyar pásztorkutyás hét a Hortobágyon

Lipicai Lovasfesztivál Szilvásvárad

Ötvenegy hazai település kel versenyre a Nemzeti Regattán

Sherpa Rally az Eged-hegyen

Borregatta: hajózó borászok és borkedvelő hajósok versenye a Balatonon

A Lágymányosi-öbölben indul a Sárkányhajó Fesztivál
