Múzeumok éjszakája: ismét látogatható a Puskás Ferenc Stadion
Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is csatlakozik a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum a szombati Múzeumok éjszakája programsorozathoz.
A Nemzeti Sportközpontok (NSK) keddi közleménye szerint az átépítés előtt álló aréna 16 órától lesz látogatható, a futballpályán ügyességi játékokat, sportvetélkedőket és népi sportjátékokat lehet majd kipróbálni.
A program során – amelynek egyik mottója: „Szabad a pálya” – a múlt és a jövő találkozik: Hidán Csaba történész felidézi tanítványaival a régi korok kardvívását és harcászati eszközeit, majd bemutatkozik a manapság divatos, saját testsúllyal történő testedzés, azaz a street workout egyik sporteszköze.
A Puskás Ferenc Stadionban sétát is lehet majd tenni, kétóránként pedig múltidéző stadionvezetési túrák indulnak, többek között a toronyépületbe, az öltözőkbe és az egykori „Rákosi-páholyba” juthatnak be az érdeklődők. Emellett rendhagyó, elemlámpás stadiontúrát is tartanak.
A közlemény szerint éjjel olimpiai fáklyával lehet majd futni a létesítmény körül. (MTI)
Ez is érdekelhet

Zöld Országos Találkozó Gödöllőn

Tekerj a „Hegyre”!

Vegetáriánus Fesztivál nem csak növényevőknek

Június 2-án rendezik a Margitszigeten az Európa Sport és Egészség Napját

A régió legnagyobb, legkorszerűbb BMX pályája Dunakeszin

A Fáy utcában rendezik az idei FociFesztivált

FitBalance: Egészség- és mozgásfesztivál a Millenáris parkban

Borregatta: hajózó borászok és borkedvelő hajósok versenye a Balatonon

Behajtási ünnep és darufesztivál a Hortobágyon

IV. Zebegényi Sárkányfesztivál

Túrával avatják fel a Duna-Dráva Nemzeti Park ürgemezei tanösvényét

Gasztro-, sport- és kulturális Leányfalu Fesztivál sztárfellépőkkel

Szeles Mónika és Jelena Gyementyjeva a Veszprémi Teniszfesztivál díszvendége

Száz résztvevőt várnak a szigligeti várfutásra
