Gasztro-, sport- és kulturális Leányfalu Fesztivál sztárfellépőkkel

leanyfalu fesztivalLeányfalu idén már hatodszorra rendezi meg május végi falunapját. Az előző évekkel ellentétben, azonban nem egy, hanem három napig tart a mulatság, és immáron nem egyszerű falunapot tartanak. A hagyományteremtő szándékkal létrehozott gasztro-, sport- és kulturális „Leányfalu Fesztivál” célja, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő szórakozást a rendezvényen.
Május 24-26

A fesztivál látogatói a gasztro-kézműves vásártéren kedvükre válogathatnak majd a finomabbnál finomabb ételek, italok és a szebbnél szebb kézműves alkotások között. A Dunakanyar településeinek „küldöttei” is eljönnek Leányfalura ezen a három napon, hogy településeik tehetségei megmutathassák magukat a színpadon. A fesztivál ideje alatt Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványának szerveznek gyűjtést; néhány dévai gyermek is ellátogat hozzájuk.

A leányfalui falunapok sikereihez jelentős mértékben hozzájárultak az elmúlt évek fellépői is: előadók között tudhatjuk Demjén Ferencet, Fenyő Miklóst, az Első Emelet zenekart, Takács Nikolast, a Hooligans együttest, Zoltán Erikát, Janicsák Istvánt az asszonykórussal Nagy Ferót és nagyon sok amatőr fellépőt, akik napközben szórakoztatták a vendégeket. Az idei három nap is igen gazdag programot ígér mindenki számára.

A fesztivál első estéjén több zenei stílussal mutatkoznak be. Először Majka és Curtis lép színpadra, őket  Caramel élő koncertje követi, majd DJ Dominique Fergeteg Party-ja zárja az estét.

Szombat este az Irigy Hónaljmirigy tornáztatja majd meg a nézők nevetőizmait, majd a Neoton Sztárjai élő koncertjét hallgathatják meg, ezután Dévényi Tibi bácsi és a pontos labdák társaságában két órás Retró Disco kezdődik.

Vasárnap a kicsiké a főszerep, hiszen gyereknap lesz. A gyerekek többek között a Meseszínház és  Ricsi Bohóc előadását tekinthetik meg, ugráló-várakat és más játékokat vehetnek birtokba, lesz homokvár-építő verseny, lufi-hajtogatás, családi sorversenyek. Kézműves tárgyak készítése és sok más érdekességgel várják a gyerekeket és szüleiket a fesztivál és a strand területén.

​Bővebb információ: www.leanyfalufesztival.hu