Behajtási ünnep és darufesztivál a Hortobágyon
A hortobágyi kilenclyukú hídon október 24-én áthajtják a rackanyájat, a magyar szürke marhákat és a nóniusz méneket, mellyel kezdetét veszi az idei Szent Dömötör-napi behajtási ünnep és darufesztivál.
A honfoglalás kora óta hagyomány, hogy a pásztorok elszámolnak a rájuk bízott állatokkal. Annak idején ez rovásfával történt, ma már más módon, de a hagyomány ma is él, ennek állít emléket a Szent Dömötör-napi behajtási ünnep is.
A mostani kettős ünnep a Hortobágyon, a behajtás mellett ugyanis darufesztivált is tartanak, most figyelhető meg a darvak vonulása a pusztán. Jelenleg 80 ezer daru tartózkodik a pusztán, és 104 év múltán először Magyarországon ismét költ, nem csak átvonul a daru.
A Szent Dömötör-napi behajtási ünnepen bemutatkoznak a hortobágyi lovas- és marhafogatok, pattognak az ostorok a lovasbemutatókon, s Hortobágy örökös pásztorai közé választják Nagy István helyi pásztort.
A nap folyamán több tánccsoport is bemutatkozik a kilenclyukú híd mellett felállított színpadon. Aki pedig megéhezik, bográcsban főtt pásztorételeket kóstolhat a hortobágyi behajtási ünnepen és darufesztiválon.
Fesztikörkép.hu MTI alapján / MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Ez is érdekelhet

Tavaszi zsongás Kecskeméten

Szeptember 8-án rendezik a 28. Nike Budapest Félmaratont

Negyven év után újra a Porgy és Bess a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán

X. Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál

Örkény István özvegye a Fekete házban

Mézesvölgyi Nyár fesztivál Veresegyházon

Ír-Magyar napok Győrben

Cseh színházi fesztivál a Katonában

Campus Fesztivál - Két nagyszínpad, Jess Glynne a debreceni Nagyerdőben

A kortárs magyar dráma ünnepe - Deszka Fesztivál Debrecenben

Kezdődik a Tatai Patara

Csók Palya Beával és Péterfy Borival

SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál a MU Színházban

Tizenhat produkcióval várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház
