Maratoni hétvége Miskolcon

Harmadik alkalommal rendezik meg a „Maratoni hétvége Miskolc” elnevezésű sporteseményt, melynek első napján, szombaton kerül sor a 22. Bükki Hegyi Maraton futóversenyre, másnap pedig harmadszor rajtol el a Kondenzgyík Maraton hegyikerékpáros viadal.
A Maratoni hétvége sajtótájékoztatóján a szervezők elmondták, hogy a nemzetközi futóversenyre előzetesen csaknem 400-an jelentkeztek, de nevezni egészen a rajtig lehet. Többek között az Egyesült Államokból és Olaszországból is érkezett nevezés.
A Maratoni hétvége központi „erdei stadionját” a Majális-parkban, a Királyasztalnál jelölték ki. A versenyen egyéniben maratont (42,3 km), félmaratont (21 km), kismaratont (10,5 km) és minimaratont (3,5 km) lehet teljesíteni, de szerepel a programban maratoni váltó (4×10,5 km), illetve a 3,5 kilométeres családi minimaraton is. A versenyekre egy 10,5 kilométeres erdei körpályán kerül sor.
A hegyikerékpáros versenyre szintén nagy az érdeklődés. A főrendező Nagy András tájékoztatása szerint a tavalyihoz képest 50 már százalékkal többen regisztráltak, de továbbra is folyamatosan jelentkeznek a kerekesek. A legnagyobb érdeklődés az egykörös, 28 kilométeres futam iránt nyilvánul meg, emellett azonban 56 és 84 kilométeren is rendeznek versenyt, sőt váltóviadal is lesz. Öt korcsoportban külön futamokat kínálnak az ovisok és kisiskolások számára is.
A sajtóeseményen az is kiderült, hogy a Kondenzgyík Maraton az első állomása egy ötfordulós sorozatnak, melyet Miskolc városával közösen indít el a Freeriderz SC. (MTI)