Különösen gazdag választékkal mutatkozik be a XX. Lengyel Filmtavasz
Húszéves jubileumát ünnepli idén a Lengyel Filmtavasz, amely ez alkalomból különösen gazdag programmal, a közelmúlt legjobb, legsikeresebb lengyel filmjeivel várja a közönséget április 24. és 30. között a hagyományos budapesti helyszínen, a Művész moziban.
A Lengyel Intézet és a Budapest Film Zrt. közös szervezésében megvalósuló idei filmtavasz alkotásai együtt csaknem száz díjjal büszkélkedhetnek, számos lengyel és – Montrealtól Londonig – nemzetközi elismerésben részesültek.
A filmfesztivál a jubileumi évben meglepetéssel is készült: ráadásként, nézői szavazatok alapján az eddigi lengyel filmmustrákból kiválasztott legnépszerűbb öt filmet – az Imagine, a 80 millió, az Egy lökött egy napja, a Menyegző 2004 és a Minden, amit szeretek című alkotásokat – ismét láthatja a hazai közönség.
A fesztivál nyitófilmje, az Élni jó vetítésén jelen lesz a rendező, Maciej Pieprzyca is. Itt lesz továbbá a Lány a szekrényből rendezője, Bodo Cox, és Budapestre látogat a Lengyelországban nagyon népszerű fiatal színész, Antoni Pawlicki is, aki a Papusza című, egy roma költőnőről szóló, cigány nyelven beszélő film egyik főszerepét játssza.
Az Élni jó valós történet alapján készült megrendítő alkotás: egy testi fogyatékos fiatalember, Mateusz küzdelmét mutatja be az emberhez méltó életért.
A fekete-fehérben forgatott Ida 1956-ban játszódik, egy fiatal apácanövendékről szól, aki fogadalomtétele előtt tudja meg egyetlen életben maradt rokonától, hogy zsidó, szüleit a német megszállás alatt megölték, így került árvaként az apácákhoz.
A Lány a szekrényből, amely sok elismerő kritikát kapott, a független filmesként indult Bodo Cox első nagyjátékfilmje, melynek középpontjában a magány, a névtelenség, az elidegenedés problematikája áll. A film a valóság és az irracionalitás határán játszódó, a lengyel filmművészetben ritkaságszámba menő szürrealista jellegű alkotás.
A Papusza a múlt század egyik legnagyobb roma költőnőjének, Bronislawa Wajsnak (1908-1987), közismertebb nevén Papuszának állít emléket. Nem életrajzi alkotás, hanem költőileg és zeneileg megformált sorsot, a rendkívüli tehetséggel megáldott, öntörvényűségre kényszerített ember pokoljárását és felmagasztosulását ábrázolja.
A Fakabátok hét közlekedési rendőr életét meséli el, akik a magánéletben is barátok. Egyikük váratlan erőszakos halála felborítja ezt a kis zárt világot, annál is inkább, mert egyiküket vádolják a gyilkossággal.
A Jegy a Holdra egy 1969-ben játszódó, fiatalságról, barátságról és szerelemről szóló történet, sok-sok korabeli zenével. Derűs vígjáték arról az időről, amikor a lengyelek legnagyobb álma a nagy Polski volt.
A Kinek a nevében egy rejtett homoszexuális hajlamú papról szól, aki egy távoli egyházközség plébánosaként létrehoz egy központot a társadalomba nehezen beilleszkedő fiatalok részére. Energiájával, karizmájával és nyitottságával hamar megszeretteti magát a híveivel, de egy kiközösített, különc és csöndes fiatalemberrel találkozva rákényszerül, hogy szembenézzen a régen elfelejtett teherrel és szenvedéllyel.
A filmeket lengyel nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik. (MTI)