Wagnerrel nyit a Szegedi Szabadtéri Játékok
A bolygó hollandival kezdődik július 1-jén a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, Wagner-opera korábban még soha nem szerepelt az idén alapításának 85. évfordulóját ünneplő fesztivál műsorán.
Rendezőnek Szabó Mátét kérték fel, aki az elmúlt években a Magyar Állami Operaházban és a Budapesti Operettszínházban is sikereket ért el. A rendező sci-fi környezetben, a bolygóközi térben képzeli el a darabot. Ahogy megfogalmazta, a főhős legnagyobb problémája a magány, és a világűr az a hely, ahol a legmagányosabb az ember. Az előadás színpadképét is úgy alakítják ki, hogy az markáns élményt adjon a nézőknek.
A darab sztárvendége a Kormányost alakító világhírű tenor, Paul Potts lesz. A Britain’s Got Talent tehetségkutató műsorban feltűnt énekes komoly operai műveltséggel rendelkezik, de professzionális társulatban Szegeden áll először színpadra operaelőadáson. A címszerepben Kálmándy Mihályt, Senta szerepében Rálik Szilviát láthatja majd a közönség, Dalandot, a norvég hajóst Gábor Géza, Eriket, a vadászt László Boldizsár játssza, Wiedemann Bernadett pedig Mary, a dajka szerepében áll színpadra. A Szegedi Szimfonikus Zenekart Kesselyák Gergely vezényli.
A 85. évforduló tiszteletére minden műfaj megjelenik a fesztivál műsorán, így nem hiányozhat a szimfonikus zenekari koncert sem a Dóm térről. A hangverseny szólistája Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész lesz, aki tavaly bemutatott, új fejlesztésű zongoráján játszik majd. A koncert a Bogányi-zongora eddigi legszélesebb körű bemutatója lesz a négyezres nézőtér előtt.
Az est első felében Csajkovszkij b-moll zongoraversenye csendül fel, ezt a Shakespeare-évhez kapcsolódva a szerző Rómeó és Júlia nyitánya követi. Zárásul Rimszkij-Korszakov Spanyol capriccióját hallhatja a közönség, a mű hegedűszólóját Kosztándi István játssza. A műsort úgy állították össze, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar méltóképpen meg tudja mutatni erényeit.
MTI
Ez is érdekelhet

Budapesti Főutca Fesztivál négy napon át

Budapesti Hay Fesztivál: sok érdekes ember egy helyen

Könyvek borral és zenével Balatonfüreden

VárkertFeszt a Várkert Bazár újranyitásának tízéves évfordulóján

Kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál

Messerschmitt repülőroncs a Hadtörténeti Múzeumban

Egri Tavaszi Fesztivál "csillagtól csillagig"

3. Thália Humorfesztivál szerdától

Indul a KönyvTÁRlat harmadik évada

Múzeumok éjszakája: programok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Előnyári kalandok lilában és nap-színekben

Négynapos lesz a húsvéti fesztivál Hollókőn

Múzeumok éjszakája: néptáncgála és Gárdonyi-állatmesék Egerben

Pompázatos év(ad)záró kiállítás Kazincbarcikán
