Vörösmarty Színház: nyári zenés esték júliusban a Pelikán Udvarban
Júliusban két produkciót visz színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Pelikán Udvarban: a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt és a Csak egy tánc volt… című produkciót, amely a táncdalfesztiválok világát idézi fel.
Az eddigi két nagyszabású nyári produkció, a Koronázási Ünnepi Játékok és a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat mellett Zenés Nyári Estéket is szervezünk. Székesfehérváron nagy hagyománya van a nyári színházi előadásoknak, hiszen több mint három évtizede töltjük meg előadásokkal a Pelikán Udvart – mondta Matuz János, a színház művészeti intendánsa.
Váradi Eszter Sára színésznő, az esték háziasszonya hangsúlyozta, hogy a Bor, mámor, szerelem című operettkoktéllal semmi más céljuk nincs, mint önfeledt szórakozást biztosítani a közönségnek. A július 11-i és 12-i előadáson a leghíresebb operettslágerek csendülnek fel és egy szövevényes szerelmi történet elevenedik meg. A színésznő mellett Keller János, Mahó Andrea, Závodszky Noémi, Buch Tibor, Juhász Illés és Tűzkő Sándor is színpadra lép.
Keller János színművész a Csak egy tánc volt… című produkcióval kapcsolatban kifejtette: a táncdalfesztiválok hangulatát keverik a színház világával egy 12 tagú zenekar kíséretében. A július 16-i és 17-i koncertesten fellép Koós János és lánya, Koós Réka, mellettük Váradi Eszter Sára és Keller János énekel még a produkcióban. (MTI)
Ez is érdekelhet

Jirí Kylián-darabbal nyílik meg az idei Budapest Táncfesztivál

A kortárs magyar irodalomra akar rászoktatni a a Margó Irodalmi Fesztivál

Beremenddel bővült az Ördögkatlan Fesztivál

Több mint hatvan programot kínál a Zempléni Fesztivál

Múzeumok éjszakája: egyenruhákból nyílik kiállítás a BKV múzeumában

Múzeumok éjszakája: néptáncgála és Gárdonyi-állatmesék Egerben

Júniusban kezdődik a JFF Online Japán Filmfesztivál

Hivatásos és amatőr együttesek a Magyar Táncfesztiválon Győrben

Stettner Sebestyén 18. századi budai szentképfestő kiállítása a Várban

Pénteken kezdődik az Ars Hungarica kulturális fesztivál

Kandela néven fesztivál indul a Skanzenben

Budoku: nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál

Ünnepi programsorozat a huszadik Aba Napokon

Az AlkalMáté Trupp előadása Száraz Dénesről a Jurányiban

