Áprilisban ismét jönnek a Retropartyzánok

A Veterán Zsiguli Egyesület 2015-ben is megrendezi a Retropartyzánok kiállítást, a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek Magyarországára jellemző járművek márkaklubjainak részvételével.

A célok nem változtak: a korszak meghatározó autó- és motor márkaklubjai saját standdal mutathatják be a klubjukat, járműveiket valamint klubtagjaik egyéb kincseit. A mind a látogatók, mind a kiállítók számára fergeteges élményt nyújtó, folyton változó veteránparkoló kavalkádját is újra elhozzák, terveik szerint kibővült területen. Idén is várják a kiállításra a magyar veterános és hobbijárműves élet meghatározó szervezeteit, valamint minden érdeklődőt.

A helyszín: Csepel, Orion Park (1214 Budapest, Plútó utca 14.) 3000 m2-es csarnoka.

Időpont: 2015. április 24-26.

Az idei kiállítás kiemelt témája a kor versenyautói és versenymotorjai lesznek. Ehhez kapcsolódóan a kiállításra időzítik a „A vilniusi varázsló”, Stasys Brundza életéről szóló könyv magyar kiadásának megjelenését.

A kiállításon sok más érdekesség mellett bemutatják azt az 1970. augusztusi, még részben kézi összeszereléssel készült Zsigulit, melyet két német tagtársuk adományozott az egyesületnek, és mely közös felújítás után klubautóként fog funkcionálni.

A rendezvényre ellátogatók a csarnokban látható statikus kiállításon kívül a külső veteránparkoló folyton változó forgatagában is gyönyörködhetnek, valamint a tavalyihoz hasonlóan tesztvezetésen is részt vehetnek.

A kiállítás idén is ingyenesen látogatható.