Velodrom: Matchbox-pálya felnőtteknek

Lezajlott a benzinvérű időutazók éves gyülekezete, a Velodrom. Tran Dániel képes beszámolója az eseményről.
DSCI0293_eredmény
A veteránok a pálya közepén álltak vagy a pályán köröztek. Ezzel az egész esemény egy kisautó-pályára emlékeztetett, amiben egy gyerek teljes Matchbox-készletének darabjai versenyeztek egymással. Bár az ilyen készlet méretaránya általában nem volt egységes, a teljes illúzió rekonstruálásához szükséges Hummer-alvázra épített Polski replika még várat magára.
DSCI0383_eredmény
A zene a rendezvény szellemiségéhez illően szalagos magnóról szólt, de a modern technológia valahogy mégiscsak beszivárgott, a levegőben kamerás drón keringett.
DSCI0299_eredmény
Delorean DMC-12-esek. Az egyik legismertebb amerikai autó a 80-as évekből, annak ellenére, hogy mindössze 2 évig gyártották. Népszerűségét a Vissza a jövőbe filmtrilógiában betöltött fontos szerepének köszönheti: a történet szerint egy ilyenből készült az időgép. A rozsdamentes acélból készült karosszéria megfelelő felújítása nehéz feladat. Körülbelül 6500 példány maradt meg belőle. Létezik három darab, ami 24 karátos aranybevonattal hagyta el a gyárat. Ezek ma a gyűjtők legféltettebb kincsei közé tartoznak, bár az esztétikai értékük megkérdőjelezhető.
DSCI0310_eredmény
Ez az Alpine A110 sem tartozik a mindennapi utcaképhez: kevesebb, mint 10000 készült, ezek közül a legtöbb kék színű. Békaszerű külsejével jól mutatott a ralipályán, és a teljesítménye sem hagyott kívánnivalót maga után. A 706 kilós autó úttartása kiváló, erre a legjobb bizonyíték az 1973-as WRC konstruktőri világbajnoki cím.
DSCI0325_eredmény
A Fiat 850 Spider visszafogott, elegáns karosszériáját a Bertone stúdióban tervezték, majd később a gyártás is ott folyt. 49 lóerős motorja 145 km/h-s végsebességet tett lehetővé, ami a maga korában jónak számított, bár nem volt kiemelkedő. A kabriózás élménye azonban nem a fejet leszakító gyorsulásban keresendő, ezért ez nem is akkora baj.
DSCI0350_eredmény
Számomra a legszebb keleti autó a Skoda 110R (bár az ezerötös Lada sem sokkal marad le tőle). A négyajtós Skodákhoz hasonlóan ez is farmotoros. Érdekesség, hogy a motorblokk alapjait 1922-ben tervezték, és még az ezredforduló után is gyártottak olyan Skodát, amelybe ezt a blokkot szerelték. A képen egy gyári Skoda 130RS látható, amely a csehszlovák kupé 130 lóerős versenyváltozata.
DSCI0400_eredmény
Az 1927 és 1931 között gyártott Bugatti Type 43 a maga korának szuperautója volt, 2,3 literes, nyolchengeres, kompresszoros motorjával akár a 180 km/h-s sebességet is elérhette könnyűfém felnijein. Mindössze 160 példányt készítettek.
DSCI0401_eredmény
Működőképes gőzmodellt sem gyakran látunk.
DSCI0412_eredmény
Ez a Hotrod egy 1928-as Citroen C4 karosszériából készült a Krazy Kutters műhelyében. Az autót egy 403 köbhüvelykes, azaz 6600 köbcentiméteres Oldsmobile eredetű V8-as motor hajtja.
DSCI0439_eredmény
Pontosan ilyen Renault 17-essel versenyzett Ferjáncz Attila is, az egyik legsikeresebb magyar autóversenyző.
DSCI0486_eredmény
„A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” – írta a kezelési útmutató. Ezen sokan nevetnek, de érdemes abba belegondolni, hogy a legelső Trabant a bemutatásakor korszerű autónak számított. Az utastér a külső méreteihez képest tágas volt, és a Duroplast karosszéria nem rozsdásodott. Ez a műanyag napjainkban egyébként elterjedt WC-deszka-alapanyag.
DSCI0508_eredmény
Citroënek egymás között. A jobb oldalit Traction Avant-nak hívják, és az első nagy szériában gyártott elsőkerék-hajtású autó volt. A bal oldali pedig nem csak látszatra űrhajó: a DS (déesse: istennő) harminc évvel megelőzte a korát.
DSCI0602_eredmény
Sajnos a rendezvényen volt baleset is. A képen látható oldalkocsis BMW a rajta utazó három személlyel felborult. A rendezők azonnal leintették a mezőnyt, ám megállás közben egy Velocette-et vezető motoros hátulról beleütközött egy Zündapp-ba. A mentésben a rendezvényt biztosító mentősökön kívül a közönség közül kikerülő orvosok is segédkeztek, akárcsak a Kresz Géza Mentőmúzeum veterán Volgája.
DSCI0590_eredmény
A két összeütköző motoros még aznap elhagyhatta a kórházat, a két utas könnyű sérülésekkel megúszta. Legrosszabbul a BMW vezetője járt, információink szerint kulcscsont- és bordatörést szenvedett, de mára már mindegyikőjüket kiengedték a kórházból. Jobbulást kívánunk.
DSCI0637_eredmény
A külső parkolóban állt ez a Cadillac Eldorado, az amerikai álom megtestesítője. Bármennyire is jól mutatott volna a többi veterán között, sajnos nem fért át a pálya belsejébe vezető alagúton.