Japán filmhét a Toldi moziban
Második világháborús drámát, gyerekeknek szóló animációs filmet és futurisztikus thrillert is láthatnak az érdeklődők a május 13. és 18. között a fővárosi Toldi moziban tartandó Japán filmhéten; az elmúlt évek sikerfilmjeiből válogató rendezvény vetítései ingyenesek.
A szervező Japán Alapítvány tájékoztatása szerint a Japán és a visegrádi négyek közötti cserekapcsolatok évének kiemelt eseményeként megtartandó filmhét minden napjára jut egy-egy sikerfilm.
A H nevű fiú történelmi dráma egy fiatal fiú szemszögéből fest pontos képet a japán társadalom változásáról a második világháborút megelőző és követő időszakban. Szintén regényadaptáció a Vendégszeretet-ügyosztály című film, amelyben egy újonnan felállított önkormányzati hivatal dolgozói próbálják felvirágoztatni a helyi turizmust.
A valós történetet feldolgozó Csodaalma című film főhőse eltökélten igyekszik meghonosítani földjén a vegyszermentes almatermelést, ám az évek során kudarcai a vidéki közösségben elfoglalt helyét is kikezdik. A Kedvesem című, nyugodt tempójú japán road movie-ban egy megözvegyült börtönőr teljesíti utazásával felesége utolsó kívánságát.
A Platina adat című alkotás a közeli jövőben, 2017-ben játszódik, amikor a tudománynak és a teljes népességet lefedő adatbanknak köszönhetően a bűntények 100 százalékban felderíthetőek lettek, ám a rendőrség által felkért DNS-szakértő üldözötté válik, miután terhelő bizonyítékot talál maga ellen. A Szörnyek szigete című animációs film a „japán Andersennek” is nevezett Hirosuke Hamada mesekönyvéből készült, a történetben a rettegett szigetre keveredő kisfiút két, az emberektől félő ogre fogadja barátságába.
A filmeket japán nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik. A filmeket ingyenesen lehet megtekinteni, de minden vetítés előtt regisztrációs jegyet kell kiváltani. (MTI)
Ez is érdekelhet

Színművészeti egyetemek fesztiválja Miskolcon

BÁBU: nemzetközi bábfesztivál Budapesten

Több mint ötven ingyenes programmal várja a közönséget a hatodik Déryné Fesztivál

Thália Humorfesztivál - főszerepben a nevetés

A fotográfia múzeumi státusza jelenik meg a debreceni Modemben

VHK motivációra Éljetek halottak fesztivál november 1-jén

Bicikliváros: kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Fatemplom fesztivál Magyarföldön

Hírös Hét Fesztivál babakocsis felvonulással

A kulturális örökség napjai: programok több mint háromszáz helyszínen

II. Humorfesztivál a Thália Színházban

Kipróbálhatják magukat a műfajban a Szegedi Képregényfesztivál látogatói

Nemzetközi Super 8mm Fesztivál 25 nemzet filmtermésével

A költészet napja: irodalmi kávéház, lemezbemutató koncert Zala megyében
