Nemzetközi Super 8mm Fesztivál 25 nemzet filmtermésével

Nemzetközi Super 8mm Fesztivál

Nemzetközi Super 8mm FesztiválAz idén szeptember 24-én kezdődik és hat napon át tart az ország egyetlen, kizárólag keskenyfilmes technikával készült filmekre szakosodott filmfesztiválja.

Idén is a Cambridge Super 8 fesztivál szervezőivel közösen hirdették meg a kisfilmes seregszemlét, amire a nagyvilág négy sarkából, 25 nemzet filmesei küldték be munkáikat. Összesen 66 film érkezett. A versenyprogramba 35 film jutott be -modta Rózsa Péter szervező. A filmek 4, a legjobb film, a legjobb dokumentumfilm,  a zsűri különdíja és a közönségdíj kategóriában versenyeznek. A versenyfilmprogramok után kiállítások, performanszok, koncertek, bábszínház, partik, tévéjáték bajnokság várja a fesztivál vendégeit.

Az évente megrendezésre kerülő fesztivál lehetőséget ad mindazoknak, akik 8mm-es nyersanyagra forgatott filmjeiket közkinccsé szeretnék tenni, egy olyan nemzetközi mezőnyben, ahova az Egyesült Államoktól Brazílián és Anglián át egészen Japánig neveznek filmeket.

Bár Super 8-as filmet már az 1960-as évek óta készítenek amatőrfilmes célokra, a szegedi rendezvény korántsem „retró fesztivál”, hiszen a technika ma is él, használják is, és nem csak amatőrök. A technika tehát nem merült a feledésbe, hanem szárnyal tovább.

Az első, több mint tíz éve rendezett, akkor még csak egynapos fesztivál óta Szegeden is aktív Super 8-as közösség alakult ki. A technikát használók tábora ráadásul évről-évre növekszik, mivel az egyetemről minden esztendőben kikerül négy-öt diák, akik keskenyfilmre forgatják vizsgamunkájukat.

A fesztivál 35 versenyfilmjét szerdától péntekig a vármúzeumban láthatja a közönség, ahol pénteken a díjkiosztó gálát is megrendezik. Idén a filmek négy kategóriában – a legjobb film, a legjobb dokumentumfilm,  a zsűri különdíja és a közönségdíj – versenyeznek.

A filmek mellett kiállítás, koncertek, beszélgetések, performanszok várják az érdeklődőket, akik vasárnap a Videoton tévéjáték-bajnokságon ügyességüket is próbára tehetik.

Részletes program és információk: www.super8mmszeged.blogspot.com

Forrás: szeged24.hu