Fatemplom fesztivál Magyarföldön
Péntektől három napon át koncertekkel, előadásokkal és színes programokkal ünneplik az adományokból, felajánlásokból emelt magyarföldi ökumenikus fatemplom felszentelésének ötödik évfordulóját Zala megyében.
A péntek estétől vasárnap délig tartó fatemplom fesztivál keretében szakrális előadásokat, irodalmi estet, ünnepi műsort tartanak, míg a szabadtéri színpadon zenei produkciók váltják egymást.
A programsorozat a Technikai Szünet koncertjével kezdődik az Őrségben, majd a Snétberger Quartet, valamint Tompos Kátya és Hrutka Róbert lép színpadra. A szabadtéri program zárásaként a Hot Jazz Band ad koncertet.
A templomban Lázár Balázs és Tallián Marianne Piros ruhában, szerelemben című műsorát nézheti meg a közönség, Rátóti Zoltán pedig Becze Gáborral Köztünk marad című legújabb lemezéből mutat be dalokat.
Szombaton a késő délutáni órákban az Apnoé világzenét játszik a nagyszínpadon, fellép Szalonna és Bandája, valamint a PASO együttes is, a Kaláka zenekar pedig többek között Szabó Lőrinc-, Arany János- és Kányádi Sándor-verseket énekel majd.
A fatemplomban Szirtes Edina Mókus és vonósnégyese, valamint Gryllus Samu lép fel, a napot pedig szakrális esemény zárja: Szolga csak egy van, az Isten címmel Fabiny Tamás püspök és Gryllus Dániel Weöres Sándor költő, műfordító, drámaíró emlékét és verseit idézi fel.
Vasárnap a Magyar Honvédség Légierő Zenekara várja a térzene kedvelőit, a fesztivál zárásaként pedig ökumenikus istentiszteletet tartanak.
A fatemplom öt évvel ezelőtt adományokból és sok önkéntes munkával épült fel Magyarföldön és felavatása óta minden esztendőben háromnapos ünnepséget rendeznek az Őrségben.
mti
Ez is érdekelhet

Csaknem harminc rendezvényt kínál a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál

Keleti Éva legendás fotóiból nyílik tárlat a REÖK-ben

Ezerötszáz táncos a III. Connector Táncfesztiválon

Szent István napi várjáték Hollókőn

Speciális Művészeti Fesztivál a XV. kerületben

Múzeumok éjszakája: programok Zala megyében

Májusban ismét megrendezik a Zsolnay Fesztivált

Több mint száz film a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Gödöllőn

Bor, mámor... Bénye

A magyar dráma napja: programok Molnár Ferenc nyomában

A meztelen férfi a Művész moziban

Concerto Nyárestek: bécsi klasszikusok a Pesti Vármegyeháza udvarán

Ars Sacra - A remény zarándokai

Portugál Filmnapok a Művész moziban
