Fogatversenyek, csikósbemutatók a Hortobágyi Lovasnapokon
Fogatversenyek, csikósbemutatók és számtalan program várja július 12. és 14. között az érdeklődőket a Hortobágyi Lovasnapokon – közölték a szervezők.
A rendezvény központi eleme az először megszervezendő Ménes Fesztivál lesz. A Mátai Ménes három ménesbirtokot hívott meg, a mezőhegyesi, a bábolnai és a szilvásváradi ménesek mutatkoznak be a rendezvényen. Az idén is megrendezik a csikósbajnokságot, a legizgalmasabb versenyszám a vasárnapi síkvágta lesz.
Lesznek díjugrató és fogathajtó versenyek is, újdonság az események sorában a puszta ötös bemutatók mellett a puszta tízes bemutató.
Szombaton délután egy órakor tartják a hivatalos megnyitót, aznap este 9 óráig tartanak majd a programok, bár a díjugrató versenyek már reggel elkezdődnek.
Vasárnap a Nemzeti Vágta hortobágyi előfutamát szervezik meg, 10 órától az elődöntőket és délután 5 órától a döntőt. Mindezekkel párhuzamosan több helyszínen várják az érdeklődőket többek között, gyermekprogramokkal, kiállítással és kézműves utcával. Fülöp Bernadett kiemelte, hogy a négy nap alatt több mint 400 ló lesz jelen.
Az Igazgatóság területén lévő Bitang kertben néptáncbemutatót és táncházat, kézműves foglalkozásokat, valamint bábelőadásokat szerveznek gyerekeknek.
MTI
Ez is érdekelhet

Galileiről és a holdrakétáról a Pannon Csillagdában

A közmédia napja: exkluzív programok a Millenáris parkban

Családi nap és karácsonyi vásár hétvégén az Iparművészeti Múzeumban

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Denagyvilág fesztivál Szigetmonostoron

Óriás májusfát állítanak fel Bonyhádon

Pesthidegkúti Nyári Művészeti Fesztivál

A világűr titkait bemutató élményprogram nyílt a Babilon Centerben

Családoknak szóló fesztivált rendeznek a hétvégén Kapolcson

A Csillagászat Napja: 2014. május 10.

Pálinkafesztivállal bővül az idei cseresznyevásár Nagykörűben

Orfűi programkavalkád a hosszú hétvégén

Nemzetközi gyógy- és fűszernövénynapok Zalaszentlászlón

Családi Hétvége Parázs-Varázs 2013.
