Családoknak szóló fesztivált rendeznek a hétvégén Kapolcson
Családoknak, gyermekeknek szóló ingyenes minifesztivál kezdődik pénteken Kapolcson, melyet tehetségkutató tábor előzött meg – közölték a június 23. és 25. közt zajló Kapolcska Program szervezői.
Márta István, a Művészetek Völgye alapítója által összeállított program részeként, a fesztivált megelőzően június 17. és 22. közt hét művészeti szekcióban rendeztek tehetségkutató és fejlesztőtábort 9-15 éves gyerekeknek. A szervezők tájékoztatása szerint a táborban csaknem száz iskolás korú fiatal kapott összkulturális oktatást zenei, színházi, népzenei és néptánc, kézműves illetve médiakommunikációs csoportokban, valamint a Hello Wood demo/junior szekciókban elismert művészektől.
A háromnapos Kapolcska Fesztiválon a Balaton-felvidéki település csaknem húsz pontján várják programok a családokat péntektől vasárnapig. A Muzsikás Együttes portáján lesz gyermektáncház, zenés beszélgetések és az együttes koncertjét is hallhatja a közönség. A Kapolcska színpadon délutánonként a Hagyományok Háza programjait láthatják az érdeklődők, előttük gyermekszínházi előadásokat tartanak, és itt mutatják be a Hello Wood Demo táborában készült produkciókat is péntek este.
A katolikus templomban klasszikus zenei produkciókkal, míg az Apró színpadon Gregus László mesemondóval és Szirtes Edina Mókus hangszerbemutatóival találkozhatnak a Kapolcsra érkezők. A Gástya Amfiteátrumban pénteken és szombaton este a Nemzeti Színház János Vitéz című előadása lesz látható Vidnyánszky Attila rendezésében fiatal színészekkel, szombaton pedig Érdi Tamás zongoraművész is hallható majd.
Bővebb információ: kapolcska.hu
MTI
Ez is érdekelhet

Gerjeni Szüreti Nap

Múzeumok éjszakája: ökörfogatozás a Vajdahunyadvárban

Magyar Innovációs TechShow az Akvárium Klubban

Márton-napi hagyományőrző ünnep a Múzeumkertben

Magyar és szlovák bábszínházak a veszprémi Kabóciádé Családi Fesztiválon

Óriás májusfát állítanak fel Bonyhádon

Családi programok a Nemzetközi Duna Napon

Húsvéti tojásvadászat Noszvajon

VII. TRÓFEA Vadgasztronómiai Fesztivál

Húsvéti programok a budai Várban

A barlangkutatás lesz az idei Felfedezők Napja főtémája

Márton-napi rendezvény a Vajdahunyadvárban

Föld napja: múzeumi program Nyíregyházán

Kétnapossá bővül a Háromváros Kerékpáros Fesztivál

Pingback: Családoknak szóló fesztivált rendeznek a hétvégén Kapolcson - StartHírek.hu