Óriás májusfát állítanak fel Bonyhádon

vörösfenyőAz ország valószínűleg legnagyobb májusfáját állítják fel május 1-jén Bonyhád főterén, a 33 méter magas vörösfenyő az erdélyi Borszékről érkezett.

A fát a Rády József Huszárbandérium, fúvószenekar és néptáncegyüttesek kíséretében, hintóval húzzák a Szabadság térre, ahol a régi májusfa helyén állítják fel – mondta az MTI-nek Vendég Lázár Ödön szervező, a bonyhádi majális egyik fővédnöke.

A fenyőt 2012. december 15-én vágták ki egy Borszék határában fekvő erdőben, januárban a Hargita megyei fürdőváros ajándékaként érkezett a Völgységbe. A körülbelül 150 éves, 4,3 tonnás faóriást egy három méteres vasszerkezetben helyezik el.

A fővédnök ismertetése szerint a fa törzsének alsó tíz méterét székely motívumokkal díszítették, a mintegy 150 órányi munkát két bonyhádi fafaragó, ifjabb és idősebb Kercsó József végezte el. A középső tíz méteren a bajor zászló fehér, kék színeit festették a fa törzsére, a felső tíz métert pedig a magyar trikolór három színe díszíti.

Bonyhádon 2008-ban állítottak fel először – német szokás szerint – óriás májusfát, akkor egy bajorországi, szintén 33 méteres fenyő került a város főterére. A borszéki fa a tervek szerint szintén öt évig áll majd, ezután egy Felvidékről származó májusfát szeretnének felállítani, mivel a városban bukovinai székelyek mellett sokan találtak otthonra a Felvidékről a második világháború után kitelepítettek magyarok közül.

A bajor fenyőt, amelyet kedden döntenek le, jótékony célra fordítják. Felfűrészelt korongjaira Fazekas József fegyverkovács beleégeti Bonyhád címerét, a korongokat 1000-1500 forintért értékesítik, a bevételt a bonyhádi fogyatékkal élőket gondozó Együtt 1Másért Nappali Intézmény javára ajánlják fel.

A bonyhádi majális kulturális és szórakoztató programjai között a májusfa felállítása után folklórműsort is rendeznek, amelyen szekszárdi, völgységi hagyományőrző együttesek mellett fellép a borszéki néptáncegyüttes és a temesvári Banater Rosmarein néptánccsoport. (MTI)