Volkswagen-márkatalálkozó a Hungaroringen
Volkswagen-márkatalálkozót tartanak szombaton a mogyoródi Hungaroringen, ahol várhatóan 2000-nél is több autót – oldtimereket, tuning autókat, egyedi építésű Volkswageneket – állítanak ki.
A harmadik alkalommal megrendezett találkozón szinte a teljes Volkswagen-paletta felsorakozik, noha a kiállítók közé korábban csak a Golf-tulajdonosokat várták. A rendezvényen ugyanakkor nem szorul háttérbe az autógyártás egészére hatást gyakorló, immáron 40 éves modell: az egyik központi helyszín a Paddock lesz, ahová a szakmai zsűri által kiválasztott Golfokat sorakoztatják fel.
A korábbi évekhez hasonlóan Magyarországon először itt lehet majd megtekinteni több új Volkswagen-modellt, így a Golf Sportsvan, a Golf GTE és az e-Golf egy-egy darabját. Különlegességek is érkeznek, például az 503 lóerős GTI Vision Roadster és az 1957-től 2013-ig, Brazíliában gyártott Volkswagen T2 sorozat utolsó, 1200 példányos „Last Edition” kiadásának 1200. darabja.
A program keretében ki lehet majd próbálni egyebek mellett a vezetéstechnikai pályát, az Off-road Centrumban pedig az Amarok, a T3 Syncro és a Tiguan volánja mögött a hegyi vezetéssel lehet ismerkedni.
A szervezők Giunness-rekordot is terveznek: a találkozón szeretnék felülmúlni az egy helyről feladott legtöbb képeslap eddigi világrekordját. Az aktuális csúcs 2013. július 18-án Salt Lake Cityben, az amerikai Utah államban született, akkor 2984 üdvözlőlapot regisztráltak a bírák.
mti /
Ez is érdekelhet

Veterán Járművek Találkozója Biatorbágyon

Majális keretében ingyenes motoros kemping nyílik a legkisebb faluban, Megyeren

Szerdán nyitja meg kapuit a Harley-Davidson fesztivál Alsóörsön

Magyarország legnagyobb amerikai autós találkozója Komáromban

Oldtimer Premier – Veterán Járművek Találkozója

Alacsonyan repülő autók Tökölön

A Riga kismotorról rendez kiállítást Közlekedési Múzeum és a Magyar Riga Motoros Klub

Autó-Motor-Tuning Show 2013: Budapest Motor Fesztivál

Világháborús gépek és földi űrutazás a Közlekedési Múzeum új kiállításán

Szevasz Nyár! - főszezonnyitó fesztivál pénteken Gyöngyösön

Már dübörög az Autó, Motor és Tuning Show a Hungexpón

Áprilisban ismét jönnek a Retropartyzánok

12. Mustang Találkozó

Nemzetközi Modellvasút Fesztivál - VI. TEMOFESZT
