Szevasz Nyár! – főszezonnyitó fesztivál pénteken Gyöngyösön

gyongyosKoncertekkel, veteránautó-találkozóval és egyéb programokkal várja az érdeklődőket a hétvégén Gyöngyösön a Szevasz Nyár!, a főszezont indító fesztivál – adta hírül Nagy Róbert vezető rendezvényszervező közleményében.

Közlése szerint a 18. Szevasz nyár! és a 28. Mátrai Veteránautó-találkozó programjai pénteken este fél hatkor kezdődnek a Fő téren. Az első napon itt lesznek többek között a Heves Megye Szépe és a Mátra Szépe verseny tavalyi győztesei, Szász Kitti, kétszeres foci freestyle világbajnok, fellépnek a Szevasz Tehetségkutató döntősei, este pedig Vastag Csaba és Vastag Tamás ad koncertet.

Szombaton reggel a Fő téren nyílik az újautó-bemutató, majd elrajtol a veteránautó és –motor rally mintegy 80 résztvevővel – közölte Nagy Róbert. Lesz még mazsorettbemutató és pneumobil járműbemutató is, este pedig megnyitják a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt gyöngyösi hegymászó, Kiss Péter Felhők felett című, a Himalájában készült fotóiból összeállított kiállítását Kollár Lajos és Klauszmann Viktor közreműködésében. Este Király Linda és Király Viktor koncertezik.

Vasárnap délelőtt felvonulással kezdődnek a programok, majd megnyílik a veteránautó és -motor kiállítás – áll a rendezvényszervező közleményében. (MTI)