Forma 1-es technológiát is tesztelnek a léghajtású tanulmányautók viadalán
Forma 1-es csúcstechnológiát is tesztelnek a léghajtású tanulmányautók viadalán május 11-én az egri Érsekkertben, ahova a magyar nevezőkön kívül számos külföldi csapat is regisztrálta saját készítésű autóját.
Hatodik alkalommal rendezik meg a saját készítésű, sűrített levegővel hajtott járművek, az úgynevezett pneumobilok erőpróbáját, amelyen idén újdonság, hogy az eddig megszokott kategóriák mellett ezúttal a Forma 1-es csapatoknál kulcsfontosságú telemetrikus rendszert is tesztelhetik a mérnökhallgatók – tudatta az MTI-vel az esemény kommunikációjával megbízott ügynökség.
A versenypályán száguldó autókról 130 különböző szenzor küldi a jeleket a rendszer felé, amely egy Forma 1-es futam alatt akár 750 millió beolvasást is képes feldolgozni. Az egri versenyen a távolsági futam során a versenybizottság által kiválasztott négy csapat használhatja majd a telemetrikus eszközöket, amelyek segítségével lehetőségük nyílik az eredményeket, adatokat már a versenyszám alatt mérni, kiértékelni. A cél, hogy a pneumobilok fizikai paramétereit tükröző adatokat már a futamok alatt, digitális formában is megjelenítsék.
Az idei versenyre öt országból 41 csapat 94 főiskolai és egyetemi hallgatója jelentkezett, Magyarország mellett Csehországból, Lengyelországból, Romániából és Németországból is.
A nevezett csapatok pneumobiljaikkal több kategóriában is összemérik teljesítményüket: díjazzák a legnagyobb távolság megtételére képes járművet, de eredményt hirdetnek ügyességi és gyorsulási kategóriákban is. A legfontosabb értékelési szempont ezúttal is a járművek műszaki eredetisége és a kivitelezés technikai színvonala.
A magyar ötleten alapuló pneumobilverseny mára Európa-szerte elismert bajnoksággá nőtte ki magát. (MTI)
Ez is érdekelhet

Oldtimerek hétvégéje áprilisban

Oldtimerek Hétvégéje a Vasúttörténeti Parkban

A Ten Years After is fellép a Harley-Davidson Fesztiválon

Félezer veterán jármű Közép- és Kelet-Európa legnagyobb Oldtimer Show-ján

Rendhagyó Mercedes-Benz-találkozó lesz a Korda Filmparkban

Világhírességek légi bemutatója Nyíregyházán

A Riga kismotorról rendez kiállítást Közlekedési Múzeum és a Magyar Riga Motoros Klub

Győri autóipari életpályát bemutató stand az Automotive Hungary kiállításon

VW kisbuszok találkozója Szentendrén

Oldtimerek Hétvégéje és Kalandjárók Kiállítás a Vasúttörténeti Parkban

Nemzetközi Modellvasút Fesztivál - VI. TEMOFESZT

Poco Loco gyorsulási verseny, Nemzetközi Honda találkozó és Zenei Fesztivál Kiskunlacházán

Nyílt nap a 65 éves Kelenföldi buszgarázsban

Szevasz Nyár! - főszezonnyitó fesztivál pénteken Gyöngyösön
