Ötven ország nyitja meg történelmi nevezetességeit szeptemberben: magyarországi programok

vizekÖtven ország – köztük hazánk – nyitja meg ingyen történelmi nevezetességeit szeptember folyamán az Európai Bizottság (EB) és az Európa Tanács (ET) által szervezett Európai Örökség Napok keretében – tudatta csütörtökön a bizottság és az EU-tól független, strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet.

Az EB és az ET abban bízik, hogy emberek milliói élnek majd a lehetőséggel. Az eseménysorozat hivatalos megnyitója pénteken lesz Jerevánban, Örményország fővárosában, jelenleg ugyanis Örményország látja el az Európa Tanács miniszteri bizottságának soros elnöki tisztét. A programokról egy interaktív honlapon lehet tájékozódni, amely szintén pénteken kezd működni.

Észak-Írországban például lesz, ahol egy középkori lovag bőrébe bújhatnak a vállalkozó kedvű érdeklődők, Hollandia pedig 400 év történetét igyekszik majd bemutatni „Hatalom és Dicsőség” című rendezvénysorozatával – ismerteti a bizottság és az ET közös közleménye. Az országokra lebontott lista tanúsága szerint a résztvevő államok körülbelül fele még nem tette közzé, milyen eseménysorozattal készül az Európai Örökség Napokra.

A Vizek Házai mottóval meghirdetett, szeptember 21-22-i magyarországi rendezvényekről a http://www.oroksegnapok.hu/ című honlapon lehet tájékozódni.

„Arra számítunk, hogy idén több mint húszmillió felnőtt és gyermek él majd a lehetőséggel, hogy olyan helyekre is bebocsátást nyerhessen, amelyeket egyébként a nagyközönség nem látogathat” – magyarázta Andrulla Vasziliu, az EB ciprusi tagja, aki a kulturális és oktatási ügyekért felel. A biztos szerint amellett, hogy ez kiváló módja a sokszínű európai kulturális örökség megőrzésének, a turizmuson keresztül pluszbevételt is teremt a helyi közösségek számára.

„Ilyenkor az európai közösségek minden évben egy kulturális család tagjaivá válnak, és közösen ünneplik elképesztően gazdag kulturális örökségünket” – hangoztatta Gabriella Battaini-Dragoni, az Európa Tanács főtitkárhelyettese.

Az Európai Örökség Napokat 1985-ben tartották meg először, 1999 óta az ET és az EB közösen szervezi az európai rendezvénysorozatot, amelyben az Európai Kulturális Egyezmény részes államai vesznek részt. (MTI)