Szamárfül: nyárbúcsúztató családi fesztivál Pécsett
Több mint 100 programmal várják a családokat a Zsolnay Örökségkezelő (ZSÖK) nyárbúcsúztató ingyenes fesztiválján, amelyet augusztus 22. és 24. között tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
Márta István, a ZSÖK ügyvezetője elmondta: a harmadik Szamárfül fesztivál az öthektáros területen mintegy százhúsz művész közreműködésével kínál interaktív foglalkozásokat, koncerteket, előadásokat elsősorban a 0-14 éves korú gyermekeknek és kísérőiknek.
Szandi vezetésével Pécsett lépnek fel a TV2 népszerű tehetségkutató műsora, Az ének iskolája diákjai, lesznek sportbemutatók, és idén is sor kerül „A nagy éjszakai pizsamás varázsút” elnevezésű eseményre, amelynek keretében a pizsamával érkezők felkereshetik a Zsolnay-negyed látogatók elől elzárt titkos helyeit – emelte ki az ügyvezető.
Kozma Gábor programigazgató ehhez hozzátette: szombaton az Alma és a Csurgó, vasárnap a Szélkiáltó együttes koncertjére várják az érdeklődőket, s interaktív kamarazenekari foglalkozást tartanak a Pannon Filharmonikusok „Csigaház” programjának zenészei.
Karmesterjáték című zeneterápiájával jelentkezik a Bélaműhely, zenei foglalkozást szervez Jónás Vera a Snétberger Tehetségközpont, valamint a Found Sound Nation közreműködésével, előadásokat tart a Bóbita Bábszínház, s lesznek kézműves foglalkozások is – sorolta.
Csizi Péter, Pécs alpolgármestere hangsúlyozta: a város legnagyobb gyermekfesztiválja módot ad rá, hogy a gyermekeket a számítógépek, videojátékok és filmek nyújtotta virtuális világból a közösség világába csábítsák, a felnőttek pedig olyan játékokat próbáljanak ki, amelyekre titkon mindig is vágytak.
A Szamárfül fesztiválnak tavaly 12 ezer látogatója volt, a szervezők idén is hasonló érdeklődésre számítanak.
Az eseményről bővebb információk a www.szamarfulfesztival.hu oldalon olvashatók. (MTI)
Ez is érdekelhet

Tavaszköszöntő rendezvénysorozat a hétvégén Gyenesdiáson

Városünnep az uniós csatlakozás tizedik évfordulója jegyében Rudabányán

Itthon vagy!-hétvége: hagyományőrzés és zene Miskolcon

Mádi Furmint Ünnep

Kezdődnek a Fülemülék éjszakája programok

Világrekord-kísérlet és izgalmas kihívások A mérnökök játszóterén

A "mosoly napja" zumba rekordkísérlettel Nyíregyházán

Quadrille Európai Táncfesztivál: szinkrontánc Szombathely Fő terén

IV. Zebegényi Sárkányfesztivál

Múzeumok éjszakája: tárlatvezetések, tűzugrás, bábelőadás Kaposváron

Babarci Szüreti Fesztivál 2013.

I. Harsányi Szürkemarha Fesztivál: családi nap a gasztronómia jegyében

Macskafogó, Lúdas Matyi, Vuk: májusban ismét Országos Rajzfilmünnep

TerraPlaza 2013. Nemzetközi állat és növény expo a hétvégén
