Művészetek völgye: Kárpát-medence és Moldva dalai a Kaláka-udvarban
Kárpát-medencei és moldvai népdalokkal zárulnak a Kaláka Versudvar napjai a pénteken kezdődő Művészetek Völgyében; a kapolcsi helyszínen idén is lesznek gyerekprogramok, valamint neves előadókkal versfaragás.
Rosonczy-Kovács Mihály népzenész, hegedűs tavaly megjelent népdaloskönyvében kilenc tájegységet választott ki a Kárpát-medencéből és Moldvából: kottaképekkel, gazdag szöveganyaggal közölt százötven népdalt. A kötetből a tájak jellegzetes arculata is kirajzolódik: történeti-földrajzi leírások, versek, prózai részletek, valamint a táncházi énekesek, muzsikusok legkiválóbb mesterei, köztük Berecz András, Juhász Zoltán, Szerényi Béla személyes hangvételű esszéi hozzák közel a világot, amelyben a dalok születtek – mondta Gryllus Dániel.
A Kaláka Versudvar augusztus 4-ig minden este azzal zárul, hogy a kilenc tájegységből elénekelnek néhány dalt a tájegység zenéjét játszó zenészekkel, megismerkednek a vidék jellegzetes hangszereivel.
Az idén immár harmadszor megszervezett versudvar egyik kitalálója, a Kaláka együttes vezetője beszámolt arról, hogy a helyszín a Művészetek Völgye fesztivál valamennyi napján nyitva lesz. Reggel a legkisebbeknek ringatót, ölbéli mondókákat zenélnek, délben Lackfi János vezetésével Versműhely kezdődik, ahol versimprók születnek, délután pedig gyerekprogramok és koncertek lesznek estig.
„Először verseskötetekben megjelenő költőkkel kezdtük a zenés versfaragást, de előbb-utóbb minden szövegíróról kiderül, hogy írt már verset dallam nélkül is. Így aztán meglátjuk, mit kezd például Geszti Péter vagy Müller Péter Sziámi Lackfi János feladataival” – fejtette ki Gryllus Dániel.
Idén is lesz József Attila- és Kányádi-est, játsszák a Különbéke című estet Szabó Lőrinc megzenésített verseivel, amit Rátóti Zoltán színművésszel közösen készítettek el. A mostani fesztiválra is hívtak zenész társakat, például Malek Andreát, Sebő Ferencet, Szalóki Ágit, Dés Andrást, Ferenczi Györgyöt, a Kosbort, illetve költőket, köztük Kiss Judit Ágnest, Molnár Krisztina Ritát, Varró Dánielt, Kovács András Ferencet, Tóth Krisztinát, Szlukovényi Katalint, Kiss Annát és Szabó T. Annát.
A Kaláka Versudvar hagyományosan szomszédolni fog más udvarokkal, közös koncertek lesznek Palya Beával, és végigénekelik az udvarhoz vezető utat. (MTI)
Ez is érdekelhet

Kezdődik a Múzeumok Őszi Fesztiválja: több mint 1700 program!

Judafest - VII. Zsidó Kulturális és Gasztronómiai Utcafesztivál

Divatbemutató a Gellért fürdőben

A költészet napja: irodalmi kávéház, lemezbemutató koncert Zala megyében

X. Zalaegerszegi Országos Fazekas- Keramikus Találkozó és Fesztivál

Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek a 2025-ös Sziget fesztiválon

Weöres 100: Szombathelyen A holdbeli csónakos jelmeztervei

Budapest100 - Ötven budapesti épülettel ünnepelhetünk

Cseh színházi fesztivál a Katonában

Kiránduló koncert Pácinban: régi magyar dalok és táncok a XV-XVII. századból

Ars Sacra - A remény zarándokai

Vidor Fesztivál: programdömping a vidámság és derű jegyében

Budapest Independent Film Festival a Kino Cafe Moziban

Április 4-én kezdődik a Debreceni Tavaszi Fesztivál
