Több mint száz film a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Gödöllőn
Több mint száz filmet láthat a közönség május 25. és 27. között a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, a rendezvénysorozat keretében ingyenes vetítésekkel, közönségtalálkozókkal, környezet- és természetvédelmi szemléletformáló programokkal, könnyűzenei koncertekkel várják az érdeklődőket Gödöllőn és az ország több nagyvárosában.
Május 25. és 27.
Ersók Nóra, a fesztivál szóvivője elmondta, hogy ebben az évben több mint 1500 nevezés érkezett a 2015-ben útjára indított gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, amelynek ebben az évben a biológiai sokféleség a témája. A beérkezett nevezéseket elismert filmes és természettudós szakemberekből álló zsűri értékeli, majd döntésük alapján több mint 100 filmet láthat ingyenesen a közönség a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Hozzátette: a filmvetítések mellett szemléletformáló szabadtéri programokkal is várják május utolsó hétvégéjén a közönséget. Így ismét lesz hulladékszobor-kiállítás; a Trash Art projekt keretében megvalósuló hulladék-újrahasznosítási programon 40 szobrot állítanak majd ki Gödöllőn. A kiállítás anyaga ezt követően országos vándorkiállításra indul.
Elmondta azt is, hogy a fesztivál kísérőrendezvényeként, azzal egyidőben rendezik meg 23 helyszínen az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, amelyen ingyenes filmvetítésekkel, szemléletformáló és szórakoztató családi és diákprogramokkal várják a nagyvárosok mozijai, művelődési házai az érdeklődőket. A vetítéseken a fesztiválra nevezett alkotásokból készült válogatást mutatják be.
Ersók Nóra felidézte: a rendezvény életre hívásával az volt a céljuk, hogy a fiatalokat fogékonnyá tegyék a természetvédelemre és a környezetvédelemre. Szeretnének platformot teremteni a közönséggel való találkozásra mindazoknak a társadalmi, állami intézményeknek, önszerveződő csoportoknak, akik a természetvédelem, környezetvédelem témájában tevékenykednek nemcsak itthon, hanem a Kárpát-medencében, illetve nemzetközi szinten is. Ennek érdekében a filmvetítések mellett a városok, a helyi szervezők, szemléletformáló, játékos, interaktív programokat szerveznek.
A helyi társadalmi szervezetek, természetvédők, természetjáró egyesületek, állatvédők lehetőséget kapnak, hogy bemutassák tevékenységüket, találkozzanak a téma iránt fogékony emberekkel.
Ismertetése szerint tavaly csaknem 100 ezer embert értek el Gödöllőn és a rendezvény különböző helyszínein.
Bővebben: https://www.godollofilmfest.com/hu
MTI / Fotó: hwww.godollofilmfest.com/hu
Ez is érdekelhet

Kelet-indiai törzsi harci táncbemutató először Magyarországon

Ujj Zsuzsi performanszfotói összefoglaló kiállításon

Múzeumok éjszakája: fegyház és börtönlátogatás, üveggyári éjszakai műszak Nógrád megyében

Több nosztalgiajáratot indít a BKK és a BKV húsvétkor

Európai Art Mozi Nap: Premier előtti vetítések és fesztiváldíjas művészfilmek

Gallery Weekend - Kortárs művészeti galériák fesztiválja Budapesten

A költészet napja: a W.H. és Shakespeare-szonettek a Müpában

Ismét Szegeden találkoznak a szabad színházak

Idén is keresik a legszínesebb magyar szót

I. Amatőr Fogathajtó Verseny, Mezőzombor - Bortó

Kutatók éjszakája: Csontváryról a Nógrád Megyei Levéltárban

Csaknem száz program a májusi Egerszeg Fesztiválon

Fatemplom Fesztivál Magyarföldön

Beremenddel bővült az Ördögkatlan Fesztivál
