Ostromjáték, élő sakk és kincskereső játék a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválon
Ostromjátékkal, Portisch Lajos nemzetközi nagymester által irányított élő sakkjátszmával és országos ételmustrával is várják az idén július 15. és 20. között a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválra érkezőket.
Hatodik alkalommal rendezik meg fesztivált, amelynek célja, hogy élményeket adjon a Sárvárra érkező turistáknak, valamint őrizze azokat a történelmi hagyományokat, amelyek a települést a Nádasdy-családhoz, annak leghíresebb szülöttéhez, a törökverő fekete béghez, Nádasdy Ferenchez kötik.
A fesztivál fő látványossága idén is a július 19-én délután zajló ostromjáték lesz, amely a magyar várvédők küzdelmét eleveníti fel az oszmán hódítókkal szemben. A rendezvény az idén is ingyenesen tekinthető meg a Nádasdy-vár falánál.
A küzdelemben tíz történelmi hagyományőrző csoport 130 korhű jelmezbe és fegyverzetbe öltözött tagja vesz majd részt, akik a fesztivál ideje alatt számos bemutatót tartanak. A csoportok a jelmezes felvonulásba is bekapcsolódnak, amelyet lovas bandériumok parádéja is színesít.
A szervezők kiemelték, idén a gasztronómia fontos szerepet játszik a fesztiválon, hiszen annak keretében rendezik meg az Országos Nádasdy Ételmustrát, amely tradicionális gasztronómiai élményeket kínál, a verseny zsűrijében pedig az ismert sztárszakács, Bede Róbert is részt vesz.
A programkínálatból kiemelkedik az élő sakkjátszma, amelynek „hadvezére” Portisch Lajos nemzetközi sakknagymester, a Nemzet Sportolója lesz, és amelynek élő sakkserege a magyar és a török jelmezbe öltözött hagyományőrzők lesznek, akik egy-egy lépés után ádáz fegyveres harcot vívnak egymással.
Izgalmas programnak ígérkezik a Nádasdy-vár első bástyája alatt lévő „rettegés kazamatájának” felkeresése, és folytatódik a népszerű kincskereső játék is, amelynek utasításait okostelefon segítségével kapják a játékosok.
A fesztivál ideje alatt gyűjtést szerveznek az Egri Vitézlő Oskola megsegítésére, amelynek felszerelései odavesztek egy hirtelen támadt tűzben.
A történelmi fesztivál idei díjnyertes bora Dénes Tibor pincészetének 2008-as évjáratú Ság-hegyi olaszrizlingje lett. A versenyben 11 pincészet 31 bora indult.
Programok: http://www.nadasdyfesztival.hu/program/
Nádasdy Történelmi Fesztivál 2013
mti