Szaúdi Napokat rendeznek Budapesten

A Szaúd-arábiai Királyság kultúráját bemutató kiállítást, előadást, dokumentumfilmeket és folklórprogramokat tekinthetnek meg az érdeklődők a május 14. és 17. közötti Szaúdi Napokon, amelyet első alkalommal rendeznek meg Budapesten.
Kultúrák, partnerek találkozására kerül sor a Művészetek Palotájában keddtől péntekig a Szaúdi Napokon – közölte Szász Andrea PR-vezető, hozzátéve, már kiállították a mekkai és medinai szent helyek kicsinyített modelljét, sőt már áll a mekkai Nagy Mecset közepén lévő Kába szentély aranykapujának hiteles másolata, a keleti ötvösség egyik kiemelkedő alkotása is.
A Művészetek Palotájában az ország kultúráját bemutató kiállításon kortárs szaúdi festmények is láthatók, amelyeket részben a hétköznapok, másfelől a vallási hagyományok sajátos megközelítésben ihlettek, hiszen az iszlámban nem lehetséges a konkrét személyek ábrázolása. Mégis egy teljes falat borítanak a fotók, amelyek szociografikus hangvételűek: a szaúdi embereket, épületeket, piacokat, turisztikai látványosságokat ábrázolják.
Kedd délelőtt a Müpában a szaúdi kultúráról tartanak előadást, valamint workshopot és bemutatnak két dokumentumfilmet. Szaúdi és magyar népművészeti együttesek adnak folklórprogramot kedden a Hősök terén, szerdán a Millenárison, csütörtökön a Vajdahunyad várában, pénteken pedig a Vörösmarty téren.
A Művészetek Palotája előtt a szaúdi szervezők egy hagyományos beduin sátrat már hétfőn este felállítanak, ahol a vendéglátók arab kávéval, szaúdi datolyával, arab kalligráfiával és a hölgyeknek autentikus hennafestéssel kedveskednek. (MTI)
Program:
május 14. 10.00 – május 16. 12.00: Kiállítás a MÜPA-ban (Művészetek Palotája, IX. kerület, Komor Marcell u. 1.)
Fényképek, festmények a Szaúd-Arábiai kultúra bemutatása.
A látogatók fogadása egy autentikus sátorban, ahol arab kávéval, szaúdi datolyával, arab kalligráfiával és a hölgyek részére autentikus hennafestéssel kedveskednek a vendéglátók.
május 14. 11.30, MÜPA: Szaúdi kultúra – A rendkívüli Nagykövet
Előadás, és workshop. Továbbá két dokumentumfilm bemutatása a szaúdi kultúráról.
május 14. 17.00, Hősök tere: Folklór program
Szaúdi és magyar népművészeti együttesek bemutatói.
május 15. 17.00, Millenáris: Folklór program
Szaúdi és magyar népművészeti együttesek bemutatói.
május 16. 17.00, Vajdahunyad vára: Folklór program
Szaúdi és magyar népművészeti együttesek bemutatói.
május 17. 17.00, Vörösmarty tér: Folklór program
Szaúdi és magyar népművészeti együttesek bemutatói.
A rendezvényekre a belépés díjtalan!