Évadzáró fesztivál a szekszárdi német színházban

német_színházIsmét színre viszi az évad új darabjait hagyományos évadzáró fesztiválján a szekszárdi Magyarországi Német Színház, az előadásokat magyar felirattal láthatja a közönség.

A május 28. és 30. közötti „mini évad” műsorán a 2012/2013-as színházi szezon hat bemutatója szerepel – mondta Frank Ildikó, a társulat igazgatója.

A háromnapos előadás-sorozaton ismét színpadra állítják Sopsits Árpád rendezésében Az átváltozás című Kafka-elbeszélés adaptációját, Eugene Ionesco Különóra, Matei Visniec Paparazzi című darabját, a Lutz Hübner drámája alapján készült Margit jelenete a 89. oldaltól című művet, az amatőr szereplőket is felvonultató Hegedűs a háztetőn című musicalt, valamint a Hókirálynő című mesejátékot.

Az évad során az utóbbit vitték színre legtöbbször: a mesedarab eddig negyven előadást ért meg. Az átváltozás, illetve a Hegedűs a háztetőn a következő évadban is színen marad.

A színház a fesztivállal elsősorban a közönségnek arra a részére számít, amelynek nincs lehetőségük évente többször Szekszárdra utazni, és várhatóan sok német vendég is eljön – mondta a színház igazgatója.

Bár a teátrum elsődleges feladata a hazai német kisebbség kulturális értékeinek megőrzése és a német nyelv ápolása, fontosnak tartják, hogy nyitottak legyenek a németül nem értő közönség felé, ezért magyar fordításban is követhetők a programok.

A fesztivál előadásait idén kéttagú zsűri, Ida Jarcsek-Gaza színművész, a Temesvári Állami Német Színház volt művészeti vezetője, és Darida István, a temesvári színház rendezője elemzi.

A sorozat után a társulat megválasztja az évad színészét; a címet tavaly az azóta pályafutását Ausztriában folytató Solymár Dániel nyerte el. (MTI)