Pénteken indul a Soproni Szüreti Fesztivál
Pénteken indul és vasárnapig tart az idei Soproni Szüret Bor- és Gasztronómiai Fesztivál, amely egyben a Kékfrankos Nyár záróeseménye is.
A rendezvénynek ismét Sopron történelmi belvárosa, a Fő tér ad otthont. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az esemény egy borokat és a pálinkát is felvonultató gasztronómiai fesztivál és egy kézműves kirakodóvásár keveréke lesz sűrű koncertprogrammal tarkítva – közölték a szervezők.
Borvidékhez méltóan az italok között a hegy leve kap különös hangsúlyt. A 21 résztvevő között lesz például az Iváncsics Pince, a Luka Pincészet, a Pfneiszl Bio Birtok vagy a Taschner Bor- és Pezsgőház, emellett megjelennek majd olyan feltörekvő fiatal csapatok is, mint például a Winelife Borászat.
Számos hazai sztárfellépőt ígérnek a programban a szervezők. Pénteken többek között a nemzetközi sikereket is elért Compact Disco szórakoztatja a kilátogatókat, vasárnap este pedig Varga Miklós fellépésével zárják a fesztivált. Napközben fúvószenekarok, hazai és külföldi néptáncegyüttesek és helyi zenekarok fellépése színesíti a műsort. (MTI)
Ez is érdekelhet

Az egész országból várják a nevezéseket a hatodik paksi sillerfesztiválra

Jövő hét végén Aludttej Fesztivál Boldván

I. Harsányi Szürkemarha Fesztivál: családi nap a gasztronómia jegyében

Az idén is lesz Paraszt Forma-1 Ópályiban

Gastroblues Fesztivál - Al Di Meola Pakson

Zalaegerszegi Kenyérfesztivál: hagyományos ételek a fókuszban

II. Veszprémi Sörfesztivál 50 fajta sörkülönlegességgel

Somlói Juhfark Ünnep

Fehér borok, színes kultúra: Tokaji Bornapok

Falusi íz-lelő napok: főszerep jut a kapirgálós csirkének

Holnap féláron fagyizhatunk!

Csaknem kétszáz kiállító több ezer bora a 26. Budapest Borfesztiválon

Kerekdomb fesztivál Tállyán

Borfesztivállal indul a szezon Tokajban
