Nemzetközi Jóga Nap és fesztivál Budapesten és több vidéki városban

Különféle jógaprogramok, tánc, zene, filmvetítés, valamint indiai bábosok és hennaművészek is várják az érdeklődőket a 3. Nemzetközi Jóga Napon és a 2. Gangesz-Duna: Indiai Kulturális fesztiválon, amelyet június 24-én és 25-én rendeznek meg Budapesten és több vidéki városban.

A tizennégy magyarországi városban megrendezendő fesztivál szimbóluma idén is India és Magyarország két legfontosabb folyója: a szent Gangesz és a történelmi jelentőségű Duna lesz, amelyek a kulturális sokszínűséget, a hagyományos értékeket képviselik – olvasható a tájékoztatóban. Mint írják, a fesztivál az indiai kultúra egy-egy szeletét mutatja be tánccal, zenével, jógaprogramokkal, filmvetítéssel, de jönnek indiai bábosok és hennaművészek is. Az indiai művészeti ágak magyar képviselői is részt vesznek a programban. Budapesten a Bálnában bemutatkozik a Magyar Jógaszövetség is, de meditáció és indiai fúziós zene is várja az érdeklődőket.

A fesztivál programjait a főváros mellett többek között Szentendrén, Nagykőrösön, Szegeden, Esztergomban, Nagykanizsán, Pécsen, Egerben, Balatonfüreden, Sopronban, Sárváron, és Miskolcon rendezik meg.

Az esemény célja, hogy tovább erősítse és gazdagítsa a Magyarország és India közötti kapcsolatokat, valamint, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és egészséges életmódra – írták. A részletes programot az alábbi linken találja.

MTI

Történelmi napok Szentgotthárdon, ostromnapok Kőszegen

Szentgotthárdon történelmi napok keretében, Kőszegen pedig ostromnapokon idézik fel a törökökkel vívott csatákat augusztus első hétvégéjén.
Read more

Magyar Jazz Jam a Palotanegyed Fesztiválon

Magyar Jazz Jam címmel ingyenes dzsesszkoncerteket rendeznek a most zajló józsefvárosi Palotanegyed Fesztiválon csütörtöktől szombatig. Az Építész Udvarban fellép az Ávéd János Quartet, a Bacsó Kristóf Triad, a Grencsó Kollektiv Rétegzene, a Tariqa és a Lukács Miklós Trió. Read more

Ostromjáték, élő sakk és kincskereső játék a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválon

Ostromjátékkal, Portisch Lajos nemzetközi nagymester által irányított élő sakkjátszmával és országos ételmustrával is várják az idén július 15. és 20. között a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválra érkezőket.
Read more

Holnap féláron fagyizhatunk!

Május 8. a magyar kézműves fagylalt napja. Holnap számos fagyizóban, cukrászdában féláron nyalhatunk! Kigyűjtöttünk pár fagyizót, amit érdemes lesz felkeresni! Read more

Fridge: egyedülálló show-val jön Európa egyik legnagyobb havas-jeges fesztiválja

fridge fesztiválA Fridge idén a korábbinál is látványosabb, itthon még nem látott sportbemutatókkal és neves világsztárokkal tarkított zenei programokkal, a Hó-Show pedig téli sportfelszerelésekkel és utazási ajánlatokkal várja a nagyérdeműt november 21-24 között a Budapesti Vásárközpontban. A Fridge fesztivál jellegzetessége, hogy a téli sportok látványos bemutatóit a honi zenei élet aktuális sztárjaival és a nemzetközi party-szcéna legismertebb arcaival fesztiválosítja. Így lesz ez idén is.  A hazai felhozatalt erősíti majd a Hősök, a Belga, a PASO, a Mary Popkids, Ganxsta Zolee és a Kartel és a Carbonfools.

Read more

Víg Attila festőművész képeit “állítják ki” budapesti taxikban

mikulasgyar-olaj--farostVígh Attila kortárs festőművész képeit tekinthetik meg hétfőtől egy hónapon át az utasok hatszáz budapesti taxiban, amelyekben táblagépek is vannak. Read more

Legalább ötvenezer embert várnak az idei Strandok éjszakájára

ejszakajaAz elmúlt években ötvenezernél is több látogatója volt a Strandok éjszakája elnevezésű programsorozatnak, amelyre idén is legalább ennyi vendéget várnak a szervezők. A látogatók augusztus 2-án országszerte több mint húsz helyszínen élvezhetik az egész éjszaka nyitva tartó fürdők különleges szolgáltatásait.

Read more

3. Sümegi Autós Tuning Találkozó

sumeg_tuningIdén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Sümegtől másfél kilométerre lévő horgásztónál a Sümegi Autós Tuning Találkozó. Idén is rengeteg látványos programmal, vidám és jópofa játékokkal, sztárvendéggel kedveskednek mindenkinek. Read more

Veterán motorok kiállítása Budakeszin

DIGITAL CAMERAMegnyílt a Sárvári Gyűjtemény veterán motorjainak kiállítására az Adler Panzió rendezvénytermében (2040 Budaörs, Budapesti út 15.).
A kiállítás június 16-áig tekinthető meg. Read more

1 2