Országjáró Mátyás király Helyey Lászlóval
Országjáró Mátyás király címmel láthat zenés szabadtéri előadást a közönség pénteken és szombaton este Nagyvázsonyban, a Kinizsi-várban. Szőke István Atilla darabjában Mátyás király szerepét Helyey László játssza.
Az Újszínház produkcióját Kökényessy Ági rendezésében tűzik műsorra, a darab zenéjét Ökrös Csaba szerezte. Az előadások esőnapja július 21. A darabot a szabadtéri premiert követően a jövő évadban az Újszínházban láthatja a budapesti közönség.
A teátrum közleményében kiemeli, hogy a színmű július 19-i, első előadása ősbemutató. Mint írják, Mátyás királyról számtalan legenda, mese született már, azonban az Újszínház minden korosztályt megszólító előadása az országot álruhában járó Mátyás király legérdekesebb találkozásait gyűjti össze. A darabot a drámaíróként debütáló Szőke István Atilla Dörner György igazgató felkérésére írta.
Mint rámutatnak, a produkcióval Kökényessy Ági színművészt új oldaláról, ezúttal rendezőként ismerheti meg a közönség. A Mátyás király szerepét alakító Helyey László mellett Vass György, Lux Ádám, Almási Sándor, Szarvas Attila, ifj. Jászai László, Csurka László, Brunner Márta, Beszterczey Attila és Varga Ádám látható az előadásban. A díszlet és a jelmez Húros Annamária munkája, a koreográfus Szelőczey Dóra. (MTI)
Ez is érdekelhet

Spanyol Filmhét az Urániában

Színművészeti egyetemek hallgatóinak fesztiválja

Szegedi Várjátékok: mesemusical, komédia, operett

Fatemplom Fesztivál Magyarföldön

Ostromjáték, élő sakk és kincskereső játék a Sárvári Nádasdy Történelmi Fesztiválon

Alexandre Trauner előtt tiszteleg a szolnoki képzőművészeti filmfesztivál

Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivál

Ősbemutatóra készül a Pannon Várszínház Fenyő Miklóssal

Újra Friss Hús rövidfilmfesztivál a Toldi moziban

Huszonnégy órás versfesztivál Békéscsabán és Szarvason

Sopronba költözik a VersFesztivál

Ördögkatlan: több mint háromszáz program a dél-baranyai fesztiválon

Összeállt a Kultkikötő teljes programja

Szent István-napokat rendeznek Mosonmagyaróváron
