Ősbemutatóra készül a Pannon Várszínház Fenyő Miklóssal
A Száll az ének című musical ősbemutatójára készül a Pannon Várszínház.
Vándorfi László elmondta: a Száll az ének című musicalt Fenyő Miklóssal közösen készítették, az anyag kilencven százaléka teljesen új dal és új szöveg. Emellett két régebbi Fenyő-sláger is megszólal a darabban, de új szöveggel.
A produkció több nemzedéken át mutat be különféle táborokat (a mű munkacíme Tábor-rock volt):, a fiatalok az úttörő- és építőtáborok hangulatát idézik meg, míg szüleik életéből felvillan a gulág és az auschwitzi munkatáborok világa – ismertette a részleteket Vándorfi László.
A darab ugyanakkor jó kedélyű, humoros, természetesen sok benne a rock ‘n roll, de vannak benne olyan szerzemények is, amelyek Fenyő Miklóstól szokatlan zenei megoldásnak tűnnek – tette hozzá.
A Száll az ének úgynevezett előbemutatója augusztus 10-én lesz az alsóörsi strandszínházban, majd 17-én bemutatják Sümegen, 18-án pedig Ajkán lesz a díszbemutatója – ezzel is a várszínházat támogató önkormányzatok előtt tisztelegnek, valamint a bemutatók közötti időt is felhasználják arra, hogy tovább finomítsák az előadást a közönség reakciói alapján – árulta el az igazgató.
Tájékoztatása szerint a Száll az énekben 50 szereplő lép színre, közöttük több tizenéves gyermek és fiatal is lesz. (MTI)
Ez is érdekelhet

Kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál

A Mediawave fesztivállal indulnak a programok a Szigligeti Várudvarban

Öt előadás a Kaposvári Nyári Színházi Estéken

Kiállítás a 100 éves Ata Kandó fotóművész tiszteletére Kecskeméten

Muse, Sigur Rós és Roisín Murphy is lesz szombaton a Szigeten

Egyhetes programsorozattal búcsúztatják a nyarat Veszprémben

Első alkalommal rendeznek irodalmi fesztivált Terényben

Sorsukra hagyott festmények az utcán

Június végén kezdődik a 45. Kaláka Fesztivál Egerben

Százhúsz programmal várja a közönséget a Brain Bar jövőfesztivál

Színművészeti egyetemek fesztiválja Miskolcon

Pestisűző fesztivál Szentendrén

Szigetközi Friss Fesztivál a sokszínűség jegyében

Tavaszi fesztivál Egerben
