Néptáncfesztivál és könnyűzenei koncertek a Móri Bornapokon

Móri BornapokMagyar és külföldi néptáncegyüttesek, valamint több könnyűzenei koncert szerepel a programban az idei Móri Bornapokon, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a Fejér megyei városban.


október 3-6.

A rendezvény alatt borutca látogatható a Kapucinus téren, ahol a móri borvidék termelői faházakban kínálják boraikat. Természetesen a borok mellett nem hiányoznak az édességek, pecsenyék, frissensültek sem.  A borünnep sajátos hangulatával, finom borokkal és ételekkel, hagyományőrző, művészeti, kulturális, sport és szórakoztató programokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Móri Bornapokon hagyomány, hogy évenként felváltva fúvószenekari, illetve néptánctalálkozót szerveznek. Idén a néptáncé a főszerep, szombaton fellép az osztrák St. Oswald bei Plankenwarth, a lengyel Zespolni Piesni i Tanca Keblowo, a francia Le Groupe d’Art Populaire de Berstett, az olasz El Salvanel, valamint a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes.
A magyar csoportokat képviseli a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes ifjúsági csoportja, a pusztavámi Német Nemzetiségi Táncegyüttes, az alsógallai Német Nemzetiségi Tánccsoport és Dalkör, a budaörsi Ellinizmosz Görög Tánccsoport, a pécsi Tanac Táncegyüttes, illetve a móriak közül fellép az Edelweiss Német Nemzetiségi Táncegyüttes, a Rozmaring Német Nemzetiségi Táncegyüttes és a Forgatós Táncegyüttes.

A könnyűzenei kínálat részeként színpadra lép Szalóki Ági, Rúzsa Magdi, Antal Timi, a Los Andinos együttes, a Péterfy Bori & Love Band, a Kolompos Együttes, Janicsák Veca és a Karthago együttes.

A Móri Borvidék legnagyobb, nemzetközi hírű programkavalkádja 1934-ben került először megrendezésre. A színes, színvonalas rendezvényeknek a megújult belváros patinás kulturális örökségei, és a szép természeti környezet ad otthont.

MTI / moribornapok.hu