Középkori hangulat a nagyvázsonyi Kinizsi-napokon
Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok, a három napos programon fellép például a Csík Zenekar, emellett népi ételekkel és ősi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.
A fesztiválon bemutatkoznak a népi mesterségek, a látogatók kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érme- és kötélverést is.
A pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de számos népi étel és ital is megkóstolható majd a vásári forgatagban, ahol a kézműves termékek is terítékre kerülnek.
A korabeli hangulatot a Szelindek Középkori Együttes segít megteremteni síppal, dobbal és tekerőlanttal.
Szombaton este a negyed évszázados Csík Zenekar ad koncertet, vasárnap délben pedig Gryllus Vilmos lép színpadra.
Lengyel vendégek katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, ezen kívül naponta többször lovas íjászattal színesített várjátékok részesei lehetnek a látogatók, sólyomröptetést is láthatnak az érdeklődők, a melyet Győrffy-Villám András mestersolymász és csapata mutat be a fesztivál mindhárom napján.
A várban találkozni lehet óriásbáb alakban az ismert rajzfilmfigurával, Süsüvel és az őt kísérő zsoldosokkal is.
MTI
Ez is érdekelhet

Szőregen csatáznak a hagyományőrző huszárok

Nemzetközi Fazekas Találkozó és Vásár Magyarszombatfán

Kezdődik a Tatai Patara

Jubileumi Duna Menti Folklórfesztivál Kalocsán

Tájékozódási lovasverseny Gödön

Hungarikum Napok Egerben

XIV. télseprűzés a Debreceni Maskarádén

Lakodalmas fesztivál Ajakon

Rekordszámú maskarás a Mohácsi busójáráson

Jubileumi Kiskunfélegyházi Libafesztivál

Nemzetközi harcászati és military fesztivál Izsák mellett

Balatoni halászat napja szombaton strandhalászattal

VII. Kárpát-medencei Vőfélytalálkozó Földesen

Hírös Tokaj Vára - Várnap a tokaji várért

ÉJJEN Mésza! Holnap indulunk arra 10 napra! Köszi a programokat! Éjjen Mésza! 🙂