Magyar nyelvű színészképző intézmények találkozója Kecskeméten
Negyedik alkalommal rendezik meg a hazai és határainkon túli magyar nyelvű színészképző intézmények találkozóját március 25-e és 30-a között a kecskeméti Katona József Színházban. A 4. SZÍN-TÁR Találkozó a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatába is bekapcsolódik.
március 25 – 30
Réczei Tamás, a kecskeméti színház művészeti vezetője elmondta, hogy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemről három, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karáról kettő, míg az Újvidéki Művészeti Akadémiáról, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karáról, valamint a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemről egy-egy osztályt érkezett a rendezvényre. A színház ezzel a programmal kapcsolódik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál műsorához.
Nyolc vizsgaelőadással készülnek a résztvevő intézmények, köztük láthatnak majd a nézők klasszikusokat új értelmezésben, báb- és mozgásszínházi produkciókat, valamint különleges szakmai kísérőprogramokkal is gazdagodott az idei találkozó.
Rögtön a hét elején érkezik a Maladype Társulat Tojáséj című előadása, amelyet Weöres Sándor egysoros költeménye ihletett. A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretén belül nézhetik meg az érdeklődők Hegedüs D. Géza monológját Albert Camus Pestis című regényéből. Március 27-én, a színházi világnapon a kecskeméti teátrum is tart egy bemutatót Vasárnapi gyerekek címmel.
A színészképző egyetemek műsorán egyebek mellett szerepel Brian Friel Hitgyógyász, Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci, Moliere Tartuffe, valamint Gerhart Hauptmann Patkányok című darabja is.
A magyar egyetemek osztályainak találkozója nem csupán szakmai seregszemle, hanem igazi kulturális csemege minden színházszerető számára.
mti
Ez is érdekelhet

Hét helyszínen várja a közönséget a Zsidó Kulturális Fesztivál

Három napig a néptánc fővárosa lesz Szolnok

Június 19-én kezdődik a Csabai Nyár rendezvénysorozata

Kutatók éjszakája: Csontváryról a Nógrád Megyei Levéltárban

Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé 2013

Pink-kel nyit a 25. Sziget fesztivál

XI. Debreceni Költészeti Fesztivál

Soproni Tavaszi Napok: Vásáry Tamás estje a fesztivál egyik kiemelt eseménye

Országjáró Mátyás király Helyey Lászlóval

Budaörs Fesztivál utcabállal és koncertekkel

Ötödször rendezik meg Torockón a Duna Napot

Ma kezdődik a váci nemzetközi gregoriánfesztivál

Harminc év után jövőre újra Miskolctapolcán az EFOTT

Családokat is várnak az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra
