Múzeumok éjszakája: egyenruhákból nyílik kiállítás a BKV múzeumában
A BKV Deák téri kiállítótere, a Földalatti Vasúti Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz: az állandó tárlat mellett a világ számos közlekedési egyenruháját bemutató időszaki kiállításával várja a látogatókat.
A millenniumi földalatti egykori alagútjában kialakított múzeum a kontinens első, 1896-ban átadott földalatti vasútjának állít emléket. A kiállított muzeális járművek mellett számos tárgyi emlék, eredeti dokumentum, tervrajz, térkép, fotó és modell kalauzolja végig az érdeklődőket a földalatti vasút történetén az építéstől napjainkig – részletezi az intézmény közleménye.
Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is készülnek időszaki kiállítással: ebben az évben a világ közlekedési társaságainak egyenruháiból mutatnak be válogatást.
A közösségi közlekedés egy város életének meghatározó eleme, a közlekedési társaságok a világ legtöbb nagyvárosában sajátos, azonnal felismerhető arculattal rendelkeznek. Egyedi megjelenésük szerves részét képezi a társaság dolgozói által viselt egyenruha is, amely már-már a városképhez is elválaszthatatlanul hozzátartozik – olvasható a közleményben, amely szerint a kiállítás ezeken a formaruhákon keresztül mutatja be a világ közlekedési társaságainak sokszínűségét Bécstől Montreálig. (MTI)
Ez is érdekelhet

Hamvas Bélával indul a balatoni szezon

Cigányok Spanyolországban: kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Ezerötszáz táncos a III. Connector Táncfesztiválon

Kiállításon Marseille és környéke a Francia Intézetben
Lux Filmnapok novemberben

A költészet napja: irodalmi kávéház, lemezbemutató koncert Zala megyében

Nagyszabású Szent István-kiállítás lesz Székesfehérváron

Barokk ünnepnapok a gödöllői kastélyban

Fesztiválrezsi-csökkentés a Hegyalján

Újra Friss Hús rövidfilmfesztivál a Toldi moziban

Több mint száz film a 2018-as Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Gödöllőn

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

Advent Budapesten téli fesztivál vasárnaptól

Folklórfesztivál a veszprémi várban, történelmi játékok a Szaléziánumban
